|
A program egy közös ebéddel kezdődött, melyet 14 órától szakmai előadások követtek. Elsőként Zopcsák László, az IWI igazgatója ismertette az ÚJ OKJ-s rendszert, valamint röviden felvázolta az IWI eddig elért eredményeit és legfőbb, jövőre vonatkozó céljait is.
Tartsay Nóra és Tiboldi Tímea, az ELTE angol-amerikai tanszékének tanárai az E-learning adta lehetőségekről és az ősszel indítandó szaknyelvi tanfolyamról tartottak rövid előadást. A napot egy közös vacsorával zártuk, ahol sor került az „Évad Tanára" díjak kiosztására is, melyet az IWI-nél nyújtott szakmai munkája és a hallgatói visszajelzések alapján Vályi Nagy Csillának és Vermesi Andreának adtunk át.
A találkozó során oktatóinknak lehetőségük volt jobban megismerni egymást, mely reményeink szerint hozzájárul majd a jövőbeli közös munkájuk eredményességéhez. Emellett természetesen fontos cél volt az is, hogy tanáraink visszajelzést tudjanak adni az elmúlt időszak szakmai munkájáról, valamint javaslatokat tehessenek a jövőbeli fejlesztésekre is.
Szeretnénk ezután „hagyományt teremteni" és évente minimum 2 alkalommal megrendezni a tanári találkozót.
Köszönjük tanárainknak, hogy részt vettek a találkozón! Reméljük sikerült hozzájárulnunk a következő évad szakmai kihívásaira való eredményes felkészüléshez.
Az IWI Csapata
|