|
2008. január 19-én a Csiki-Bege Életmódplázában rendeztük meg a 2008-as év első Oktatási Nyílt Napját. A délelőtti előadásokat a konferencia teremben, a gyakorlati foglalkozásokat pedig a ClubFitnesz Wellness Központban tartottuk. Nagy örömünkre szolgált, hogy több mint 200 érdeklődő látogatott el a rendezvényre.
A délelőtti elméleti előadások az IWI Oktatási Központ és tanárainak bemutatásával kezdődtek. Ezután a hallgatók a Fitnesz, a Rekreáció-Animáció, valamint a Menedzsment szakirányok legfőbb jellemzőivel ismerkedhettek meg. A Medical Wellness, valamint a Body & Mind előadások pedig egyfajta jövőképet vázoltak fel a wellness és fitnesz hazai és nemzetközi helyzetéről.
Az előadások között egy nyereménysorsolásra is sor került, ahol a szerencsés nyertesek (Fülöp Orsolya, Bíró Mária, Ali Csaba) 50%-os tanfolyami kedvezményeket és egyéb ajándékcsomagokat vihettek haza.
Igen nagy érdeklődésre tartott számot a szintén délelőtt megrendezett Állásbörze, ahol a résztvevők betekintést nyerhettek a luxushajókon történő munkavállalásba. Emellett az Aquaworld Zrt. Értékesítési és Marketing Igazgatója, Kelecsényi Ágnes is részt vett a rendezvényen, aki Magyarország legnagyobb wellness beruházását és a hozzá kapcsolódó munkalehetőségeket mutatta be. A délután folyamán a szemközti Hunor Hotelben luxushajós állásinterjún vehettek részt az érdeklődők.
A délután folyamán került sor a már végzett IWI hallgatók okleveleinek és bizonyítványainak átadására, amit egy közös pezsgős koccintás is követett.
A gyakorlati órák 12:30 és 16:00 óra között kerületek megrendezésre a ClubFitnesz Wellness Központban. Legnagyobb érdeklődés a Jóga és a Pilates órák iránt volt, de - mint ahogy azt a képeken is láthatjátok – a többi óratípus is sok résztvevőt vonzott. Köszönjük, hogy résztvettetek a Nyílt Napon!
|