TARTSD NAPRAKÉSZEN TUDÁSODAT!
Fitness Trend Magazin
A sportolás edzi az agyat is
A British Journal of Sports Medicine című folyóiratban közölt tanulmány szerzői 39 korábbi vizsgálatot elemezve jutottak arra, hogy a szív és az izmok rendszeres edzése van a legjobb hatással a kognitív funkciókra, azoknál is, akiknél már megkezdődött ezeknek a képességnek a leépülése.
Ha sem agyunkat, sem testünket nem dolgoztatjuk meg rendszeresen, már 50-60 évesen nyugdíjba vonulhatnánk. Sokáig azt feltételezték, hogy az agyunk nem fejlődik felnőtt korban, ám azóta létrejött a neuro-mozgástudomány, mely megcáfolni látszik az előbbi feltételezést. A kísérletek során egy 70 év körüliekből álló maratoni futókból álló csoportot vetettek össze, szintén 70 év körüli nem sportolókkal. A feladatok megoldása során kiderült, hogy a sportolók agyuk csekély részét használták, így agyuk maradék részével egyéb információkat is feltudtak dolgozni. Ezt csak a szellemi csúcson lévő fiataloknál figyelték meg. A sportolást nem végző idősebb emberek agyuk jóval nagyobb részét kellett aktiválniuk ahhoz, hogy ugyanazt a feladatot elvégezzék, amit a csoport másik tagjai.
A szakemberek szerint testmozgás közben a szokásosnál nagyobb adag vér, oxigén és tápanyag jut az agyba, fokozva annak egészségét és serkentve egy növekedési hormon termelődését, ami az új idegsejtek és idegsejt-kapcsolatok kialakulása miatt fontos.
Az eredmények szerint az aerob edzés fejleszti az olyan kognitív képességeket, mint a gondolkodás, az olvasás és a tanulás, fejleszti a memóriát, míg az izmok edzése, például a súlyzózás, jelentős jótékony hatással van a végrehajtó funkciókra, úgy, mint a tervezés és a szervezés képessége.
A leghasznosabb mozgásformák agyunk frissen tartására: Kocogás, úszás, biciklizés, görkorcsolya, aerobic, hegymászás, tánc, sífutás, gerincgimnasztika, aquafitness, tajcsi.
Jobb hangulat, több energia, jobb memória, erősebb figyelem. Ez vár rád, ha rendszeresen áldozol a sport oltárán. :)
Polgár Zita a Pécsi Egyetem Testnevelés Tudományi és az Egészségtudományi Karán végzett és tanított. Jelenleg IFBB versenyfelkészítő edző és privát edző. Aquagimnasztika oktató, Flexi-bar és Core tréning oktató, valamint az IWI-ben gimnasztika és edzéselmélet oktató.