
Góg Anikó
Góg Anikó
A sporthoz való szoros kötödésemet szüleim aktív életvitele, mintaként alapozta meg. Ennek pedig szinte természetes velejárója volt az, hogy az „ügyesen futó kislány”, az állóképességi sportok játszóterére került. A nehéz dilemmát, miszerint úszó, kerékpáros, vagy futó legyek-e, egy triatlon diákolimpia pecsételt meg véglegesen. A kiváló mesterek és példaképek, valamint a nemzetközi sportszakmai tapasztalatok okán, az is nagyon hamar egyértelművé vált, hogy a sport nem csupán egy hobbi, vagy érdeklődési kör szemelvényként szerepel majd az önéletrajzomban, de a szakmai, tanulmányi és hivatás pontokba is kapitális betűkkel kerül majd be.
Tanulmányok
- 2001 - Magyar Testnevelési Egyetem, Triatlon sportedző
- 2016 - Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Kar, Humánkineziológus
- 2001 - IWI, Személyi edző, Budapest
- 2004 - Integrative Core Training, Los Angeles (USA)
- 2008 - Gymstick Trainer, Lahti (Finnország)
- 2009 - Funkcionális Edző, Budapest
- 2013 - Polar Trainer Level I.-III., Budapest
- 2014 - Technogym Master Trainer, Cesena (Olaszország)
- 2015 - FMS, Level I., Budapest
- 2019 - ACE Health Coach
- 2021 - Medical Exercise Specialist
Sydney Olimpián való részvételt követően, visszavonultam az versenysporttól. 2002 óta dolgozom személyi edzőként. Szakmai érdeklődésem a prevenció, az egészségmegőrzés és a speciális célcsoportok edzésének irányába vezették tanulmányaimat, így Pre -és Postnatál Tréner, ACE Health Coach és Medical Exercise Specialist vizsgát is tettem.
Oktatott képzések
Oktatott képzések
szakmai vezető
ACE CMES edző
ACE CMES edző

Dr. Bajnok Éva
Dr. Bajnok Éva
Bár sosem versenyeztem, mindig is az életem része volt a mozgás. A futás, kerékpár és úszás az alap, de szívesen próbálok ki és tanulok meg új dolgokat. Fontosnak tartom, hogy jó példával szolgáljak pacienseim számára is. Hiszem, hogy az ép lélek ép testben lakik és fordítva, és ehhez mozogni kell. A 21 éve megkezdődött orvosi munkám során a fizikai aktivitás a gyógyító tevékenységem alapvető eszköze. Alig van olyan betegség, panasz, amin ne tudna javítani a megfelelően kiválasztott és ütemezett mozgás, az anyagcserebetegségek szempontjából, mint a cukorbetegség, metabolikus szindróma és elhízás – melyek szakorvosi tevékenységem legfőbb területei – elengedhetetlen. Évek óta dolgozom együtt edzőkkel, gyógytornászokkal vagy fizioterápiában jártas szakemberekkel, mert fontosnak tartom, hogy a pacienseimet gyakorlott és megbízható kezekben tudhassam és fordítva, hogy a mozgásszakértőnek módja legyen konzultálni, ha egy nem egészséges kliensét fejleszti. Jövőbeli célom a sport és egészség, az egészségessé tévő mozgásformák valamint a sportendokrinológia pontosabb megismerése és megismertetése.
2000-ben szereztem orvosi diplomát a Semmelweis Egyetemen, 10 éven át kutatóorvosként dolgoztam, ebből 2 évet Chicagoban, majd 2004-ben PhD-ztam. 2013-ban belgyógyász, 2016-ban endokrinológia szakorvosi, 2016-ban diabetológia, obezitológiai licence vizsgát szereztem. 2006 és 2008 között a SOTE I. számú Belgyógyászati Klinikán, 2008 és 2009 között a Bajcsy Zsilinszky Kórház és Rendelőintézet III.sz. Belgyógyászati Osztály Diabetológiai részlegén, majd 2012-től 2017-ig a Magyar Honvédség Egészségügyi Központ, II. sz. Belgyógyászati Osztály, Endokrinológiai és diabetológiai részlegén voltam osztályos orvos. Kórházi tapasztalataimat jelenleg a járóbeteg szakellátásban gyakorlom, a Rózsakert Medical Centerben és a Duna Medical Centerben dolgozom. Rendszeresen tartok előadásokat továbbképző kurzusokon és publikálok, magyarországi és külföldi kongresszusokon követem az újdonságokat.
Szakterületek
Pajzsmirigybetegségek, PCOS, infertilitás és nőgyógyászati vérzészavarok hormonális okainak kivizsgálása, magas vérnyomás endokrin okainak kiderítése, kalciumháztartás zavara: vesekövesség, csontritkulás, cukorbetegség, túlsúly és elhízás.
orvosszakmai referens
orvos, endokrinológus
orvos, endokrinológus

Dr. Zopcsák László
Dr. Zopcsák László
Előadás témája
Mi a jövőképe a fitnesz szektornak a pandémia után? A Medical Fitnesz koncepció várható hatása az egészségfejlesztésre és a fitnesz szektorra
A fitnesz szektor számára megújulás szükséges, jelen tetszhalott állapotában nem képes betölteni igazi szerepét. Fókuszát az alakformálásról az egészségfejlesztésre, prevencióra, immunerősítésre, poszt-rehabilitációra kell helyezni. Az egészségügyi ellátórendszeren kívül eső, milliónyi krónikus egészségi állapotban lévő rizikófaktoros, de szakértő által felügyelt és tervezett fittségi mozgásprogrammal még menthető magyar ember egészségfejlesztését közösen kell megoldanunk. Az előadás javaslatok fogalmaz meg a kitörési pontokra, és összegzi, hogy mindez milyen feladatok elé állítja a fitnesz terem üzemeltetőket, edzőképzőket, fitnesz szakembereket. Mindazokat, akik értelemesen és felelősen gondolkoznak és tenni akarnak a szektor jövőéért, nem csak a passzív kivárást választják.
Bemutatkozás
Jelenlegi tevékenység- IWI Nemzetközi Kapcsolatok Igazgatója
- Stratégiai Tanácsadó: American Council on Exercise (Industry Advisory Panel)
- Egyetemi Oktató: Faculty of Health, Exercise and Sport Sciences at Universidad Europea de Madrid (UEM) és Real Madrid Graduate School (RMGS).
- Tudományos Munkatárs: Faculty Advisory Board, and Scientific Advisor at Centre for Excellence in Research in Physical Activity and Sport, at UEM and RMGS.
- PhD "European Doctorate Mention", "Outstanding Grade", Universidad Europea de Madrid
- Kutatási gyakorlat: University of Greenwich, School of Science, UK
- MSc Gyógytestnevelés
- BSc Testnevelő, Művelődésszervező, Angol tanár
- ISSA Personal Trainer, USA
- 7 évig a Professional Standards Committee szakértője (EuropeActive, 2010-2017)
- Az International Wellness Institute (IWI) Fitness Iskola alapítója (2000) és ügyvezetője 2016-ig
- 25 év tapasztalat a hazai és nemzetközi fitness iparban (1996 óta)
- Vezető oktató a személyi edző kurzuson (1999-2008)
- Meghívott előadó nemzetközi konferenciákon (Barcelona, London, Moszkva, Brüsszel, Thesszaloniki, San Diego (Point Loma Egyetem), Athen, Amszterdam, stb.)
- Erőnléti edző (Kézilabda Junior) (2014-15)
- Personal Trainer és Fitness Manager, Ciprus, Hotel La Meridien (1996-98)
- Personal Trainer vállalkozó, Magyarország (1998-2004)
- Az első hazai személyi edző képzés kidolgozója (2000) és a Wellness & Spa Manager kurzus (társ)kidolgozója, elindítója (2004)
- Több hazai fitnesz klub projektvezetője, üzemeltetője, szakmai vezetője (2000-2007)
Mountain Bike, Fitnesz edzés, Zene, Sárkányhajó versenyzés
projektvezető

Szilágyi Mónika
Szilágyi Mónika
Valami megmagyarázhatatlan ösztönös belső indíttatás vezérelt már kamaszlányként is az egészségesebb életmód és táplálkozás, illetve mozgás iránt, annak ellenére, hogy sem versenysportmúlt, sem ilyen típusú szülői mintázat nem volt mögöttem. Így utólag visszagondolva, feleslegesen aggódtam azon, hogy mi leszek, ha nagy leszek, csak mivel éveken át főként hobbiként tekintettem a mozgásra, ez azért nem volt ennyire egyértelmű, sokáig kerestem az utam, miközben már azon jártam.
Tipikus példája vagyok a hobbiból hivatás esetének. 2011 óta tudatosan és folyamatosan építem magam a szakmámban, apró lépésekkel haladok előre. A kezdeti csoportos alakformáló óratartásoktól elindulva, mára preventív szemléletű személyi edzőként az emberek egészségfejlesztésével foglalkozom. Fontos számomra, hogy megszerettessem a mozgást, rávilágítsak az egészséges életmód pozitív hozadékaira. Ebben a folyamatban Medical fitnesz szakértő továbbképzés egy újabb előremutató mérföldkő volt.
Büszke vagyok a gyermekeimre akik számára úgy érzem sikerült egy sportos, egészséges értékrendet átadnom, amelyet most már felnőttként ők is képviselnek. Dietetikus lányommal gyakran “szakmázunk” is. A mozgás lételemem, a folyamatos fejlődés, az előrehaladás az életben, a tanulás éltet. Az emberek életminőségének javításában való segítés a misszióm.
Tipikus példája vagyok a hobbiból hivatás esetének. 2011 óta tudatosan és folyamatosan építem magam a szakmámban, apró lépésekkel haladok előre. A kezdeti csoportos alakformáló óratartásoktól elindulva, mára preventív szemléletű személyi edzőként az emberek egészségfejlesztésével foglalkozom. Fontos számomra, hogy megszerettessem a mozgást, rávilágítsak az egészséges életmód pozitív hozadékaira. Ebben a folyamatban Medical fitnesz szakértő továbbképzés egy újabb előremutató mérföldkő volt.
Büszke vagyok a gyermekeimre akik számára úgy érzem sikerült egy sportos, egészséges értékrendet átadnom, amelyet most már felnőttként ők is képviselnek. Dietetikus lányommal gyakran “szakmázunk” is. A mozgás lételemem, a folyamatos fejlődés, az előrehaladás az életben, a tanulás éltet. Az emberek életminőségének javításában való segítés a misszióm.
Tanulmányok
- 2011 - Testnevelési Egyetem testnevelő-edző
- 2011 - Preventív gerinc és stretching tréner, IWI
- 2012 - Állapotos torna oktató, System 4 life
- 2013 - Személyi edző, (PT) IWI
- 2015 - Korrektív sportrehabilitációs tréner,(CES) IWI
- 2015 - TRX instruktor, R-MED
- 2015 - TRX SPORT MEDICINE tréner, R-med
- 2016 - Rehabilitációs mesterképzés edzőknek, Fitness Akadémia
- 2016 - Funkcionális vizsgálat, gyorstesztek a mindennapokra - SOTE
- 2017 - NMPT (természetes mozgásminta tréning), Bene Máté Gerincakadémia
- 2018 - Funkcionális integratív tréner, IWI
- 2018 - Sport- coach, Fitness Akademia - Sixense Kft.
- 2018 - Gerinc és medencefenék összefüggései , Bene Máté Gerincakadémia
- 2019 - Sportflossing, Balance-Med Academy
- 2019 - FDM-1 Fascia dísztorsion modell
- 2019 - Anatmoy trains in Training - Holisztikus Medicina -Ari Pekka Lindberg
- 2020 - Preventív gerinc és stretching level 2, Bodyrehab
- 2020 - Miofasciális újraprogramozás, Orioulus-med
- 2020 - Funkcionális Fascia Tréning-Balance Medical Fitness
- 2020 - FDM 2. Fascia distorsion modell- Orioulus-Med
- 2020 - FDM 3. Fascia distorsion modell-Orioulus-Med
- 2020 - Hegkezelés-Orioulus-Med
- 2021 - Active ageing instructor (senior tréner)-IWI
- 2022 - Medical Fitness Szakértő-(MES)-IWI
- SZM. Mozgásstúdió: személyi edzések, medical fitnesz , spotrehabilitáció, gerincsérv prevenció
- Baseline Sportaréna: TRX, gerinctréning csoportos edzés
- IWI: Fitness instruktor oktató - gerinctréning stretching modul
szakmai koordinátor
MES edző
MES edző

Bernáth Dóra
Bernáth Dóra
Három teljesen eltérő terhesség és szülés élmény, a szülések utáni felépüléseim vezettek a rehabilitációs és edzői pályára, ahol végül azt mondhatom, megérkeztem.
Eredetileg közgazdászként végeztem, majd pszichológiát tanultam, és egy neuromodulációs munkacsoport tagjaként tevékenykedtem. Harmadik szülésem utáni problémáim késztettek arra, hogy elmélyüljek a várandósságot és az azt követő időszakot érintő témákban.
Az aktív életmód, a versenysport gyerekkorom óta természetes része volt az életemnek. Felnőttként már nem versenyzőként, de ugyanolyan szellemiséggel folytattam a sportolást, és itt azt kell mondanom, néha túlságosan nagy intenzitással, ami azon sérülésekhez, majd később a rögös rehabilitációhoz vezetett, melyek mentén szép lassan kristályosodott ki az a terv, mely jelen képzésben manifesztálódik.
Nyolc éve foglalkozom kifejezetten ezzel a területtel, és minél több részletét ismerem meg, annál jobban azt érzem, végeláthatatlan az összefüggések tárháza a testünket, és főleg a várandósságot illetően. Szeretek komplexen gondolkozni, szeretem bio-pszicho-szociális szemléletben, holisztikusan végezni a munkámat. Az egyetemen tanultam meg figyelni másokra, és jelen lenni a közös pillanatokban, ez pedig óriási pluszt jelent az edzői munkámban is: amikor ott vagyok, tudok valóban ott lenni. Több év oktatói tapasztalattal rendelkezem, oktattam edzőket és gyógytornászokat a szülés utáni időszakról, valamint oktatója voltam funkcionális edzőképzésnek is.
Hiszem, hogy a várandósság egy csodálatos más-állapot, mely egy tökéletes időszak arra, hogy az édesanya aktívan éljen, úgy mozogjon, ahogy az neki és a születendő babájának a legjobb.
Hiszem, hogy a várandósság egy csodálatos más-állapot, mely egy tökéletes időszak arra, hogy az édesanya aktívan éljen, úgy mozogjon, ahogy az neki és a születendő babájának a legjobb.
Hiszem, hogy a várandósság egy utazás, egy varázslatos 9 hónap, ugyanakkor a szülést követő testünk egy életre szóló kaland. Végtelen öröm számomra, hogy mindezen tudást ilyen szakmai csapatban adhatom át a tanulni vágyó kollégáknak.
Tanulmányok
- 2020 - Girls Gone Strong Certified Pre&Postnatal Coach
- 2020 - Pregnancy & Postpartum Athleticism Coach (currently in progress, not yet completed)
- 2020 - Precision Nutrition PN Level1 Certification (currently in progress, not yet completed)
- 2019 - Stott Pilates Prenatal Matwork with Stability Ball™ & Flex-Band® workshop
- 2019 - Fit For Birth & The Bloom Method Diastasis and Core Consultant (PPDCC)
- 2019 - Fit For Birth Pre&Post Natal Corrective Exercise Specialist Coach (PPCES)
- 2018 - Stott Pilates Intensive Mat-Plus Module 1-2 oktató képzés
- 2018 - Stott Pilates Matwork Flow with Ankle Tubing workshop
- 2018 - Corrective Exercise Specialist – NASM-CES
- 2017 - Fitness Company Pulzuskontroll
- 2017 - HRV Course – Foundation of Heart Rate Variability
- 2016 - AMA Funkcionális Edzés
- 2016 - AMA Core-stabilizáció
- 2016 - AMA Gerincedzés
- 2015 - IWI Sporttáplálkozási és Táplálék-kiegészítési Tanácsadó
- 2015 - IWI Fitnessz Instruktor
- 2012 - Károli Gáspár Református Egyetem, Pszichológia
- 2004 - Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem, Gazdálkodástudományi Kar
- 1998 - Oxford Brookes University - International Business School. Budapest
pre- és postnatal tréner

Dr. Borka Péter
Dr. Borka Péter
1987-től dolgozom aktívan az egészségügyben. Ekkor kerültem a korábbi nevén Szabadsághegyi, későbbi nevén Svábhegyi Gyermekgyógyintézet Cisztás Fibrózis (CF) központjába. Ez a gyógyíthatatlan, multiszisztémás, de döntően légzőszervi érintettségű betegség már az első napokban egy életre szóló elköteleződést alakított ki bennem. Részben a betegség fizioterápiás ellátása, részben a betegségben szenvedő gyermekek, majd egyre inkább felnőttek iránt egyaránt. Az elmúlt 34 év során szakmai munkásságomat alapvetően határozták meg a cisztás fibrózisos betegek, egyetlen pillanatra sem merült fel bennem, hogy abbahagyjam, vagy akár csak szüneteltessem a velük való törődést.
Tanulmányok
- 1976 - 1980 - Apáczai Csere János Gimnázium, fizika tagozat.
- 1982 - 1986 - Magyar Testnevelési Egyetem tanári nappali tagozat: gyógytestnevelői és középiskolai testnevelő tanári diploma
- 1991 - Magyar Testnevelési Egyetem egyetemi doktori fokozat summa cum laude minősítéssel. Dolgozat címe: Krónikus obstruktív tüdőbeteg gyerekek fizioterápiás vizsgálata
- 2004 - 2008 - SOTE Egészségügyi Főiskola: gyógytornász diploma kiváló minősítéssel
- 2008-tól - Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Kar Doktori Iskola, PhD fokozatszerzés (folyamatban)
- 1998. nov. - Belgium, De Haan, Zeepreventorium - Astmacentrum Mucoviscidosere Valida Centrum: Airway clearance, breathing, inhalation and mobilization techniques; Physical training and swimming in COPD
- 2000 márc. - Ausztria, Graz – Universitatsklinikum: Chest physiotherapy, pediatric respiratory diagnosis and treatment, High Pressure PEP-mask therapy in Cystic Fibrosis
- 1994 - 1998 - Felnőtt CF Betegek Egyesületének ügyvezető elnöke
- 2000-től - International Physiotherapy Group for Cystic Fibrosis magyarországi összekötője
- 2000-től - Magyar fizioterápiás csoport a CF-ért vezetője
- 2015-től - Mucoviscidosis Hungarica szakmai folyóirat szerkesztőbizottsági tag.
Szakmai pályafutásom alatt légzőszervi betegekkel, betegségekkel foglalkoztam, így a 2019-ben kitört és Magyarországra is elérkezett COVID-19 járvány az első pillanattól civil és szakmai életem, figyelmem középpontjába került. Az első hullám kitörésekor az OKPI azonnal központi ellátó hely lett és hamar megtelt Covid betegekkel. Nem csak megtelt, hanem szinte azonnal eljutott a megszokott működési kapacitásának felső határára az osztályos és intenzíves ellátásban egyaránt, így szükségszerűvé téve a további bővítést. Az események gyors alakulását követve, gyógytornász kollégáim közül elsőként, önként jelentkeztem az intenzíves Covid ellátásába. Az ott dolgozó team lehetővé tette a szoros együttműködést, a folyamatos tanulást ezen a mindenkinek új területen, a sokszor kimerülésig végzett feladatok között. Egyszerre volt lélekemelő, katartikus, és nehéz. Élet és halál mezsgyéjén küzdöttünk vállvetve orvosok, ápolók és gyógytornászok a betegek életéért. Alig tudok megilletődés nélkül gondolni az első és második hullámban itt eltöltött hónapokra.
gyógytornász-fizioterapeuta

Csillag Zoltán
Csillag Zoltán
Több mint tizenöt éve építek, vezetek és támogatok szolgáltatással foglalkozó vállalkozásokat. Hiszek benne, hogy a szakmai kiválóság mellett elengedhetetlenül fontos az üzleti tevékenység menedzselésének kiválósága is. A kettő együtt biztosítja a hosszútávú sikert. Oktatásaim során ezt a szemléletet igyekszem átadni az IWI hallgatóinak.
Tanulmányok- 2004-2008 - Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, MBA HR szakirányon
- 1995-1998 - Külkereskedelmi Főiskola Budapest, kommunikáció szakos közgazdász
- 2014-2015 - Eric Berne Center Budapest, Tranzakcióanalízis képzés
- 2008-2009 - Business és Management Coach képzés
- 2015 - Uspješan korak d.o.o. Zágráb, Horvátország, operatív igazgató
- 2013 - IWI, oktató
- 2012-2014 - Dr. Bodó Training és Tanácsadó Kft., szervezési igazgató
- 2009 - Business és management coach, tréner
- 2001-2013 - Who is Who, Verlag für Personenenzyklopädien AG, magyarországi country manager
- 2010-2012 - Who is Who, Verlag für Personenenzyklopädien AG, horvátországi country manager
- A pénzügyi döntésekkel kapcsolatos irracionalitás: magyarázatok és megoldások (Magyar Coachszemle, 2016.)
- Mit tanultam coach-ként az edzőmtől, mit tanultam edzőként egy coach-tól (Magyar Coachszemle, 2014., társszerző: Ladányi Zoltán)
- Miért viselkednek (időnként) irracionálisan az ügyfeleink? (Takarék, 2014.)
- Merjünk bátran félni! (Magyar Coachszemle, 2014.)
- A pénz nem boldogít (önmagában) (ZSKF Pálya Magazin, 2013., társszerző: Török Attila)
- Klientúramenedzsment
- Sportszervezés-vállalkozás
- Vállalkozás ismeretek
- Pénzügyi és számviteli ismeretek
- Finanszírozás, vezetéselmélet
üzleti coach

Dr. Domokos Sándor
Dr. Domokos Sándor
Dr. Domokos Sándor vagyok, gyógyszerész, edző, életmód tanácsadóMint ebből a felsorolásból is látszik sok, egymástól első ránézésre távoli területtel foglalkozom.
Hogy jött ez így össze?
Gyógyszerész diplomát a Szegedi Orvostudományi Egyetemen szereztem 1994-ben. Szakvizsgát gyógyszer-hatástanból szereztem. Közel 25 évig gyógyszeriparban dolgoztam és érdekes módon a munkám kezdettől fogva az elhízás okozta betegségek: magas vérnyomás, magas koleszterinszint, cukorbetegség gyógyszeres kezeléséhez kapcsolódott.
Szakmai tevékenység
Chinoin-Sanofi
- 1994 - 1998 - orvos látogató Hajdú-Bihar megye
- Szakterület: Hypertónia, Thrombosis, Diabetes
- 1998 - 1999 - területi vezető Észak-Kelet Magyarország
- Szakterület: Hypertónia, Infectológia, Thrombosis, Ostheoporosis, Diabetológia, Lipidológia
- 1999 - 2001 - Területi vezető Kelet Magyarország
- Szakterület: NSAID, Lipidológia,
- 2001 - 2002 - Orvoslátogató Hajdú-Bihar megye
- 2002 - 2004 - Területi vezető Kelet Magyarország
- Szakterület Hypertónia, Infectológia, Thrombosis, Allergológia, Urológia
- 2004-2011 területi vezető Kelet Magyarország
- Szakterület Hypertónia, Thrombosis, Diabetológia, Arritmia, Kardiológia
- 2011-2012 Régió manager ( Területi vezető + KAM) Kelet Magyarország
- Szakterület: LMWH, Onkológia, Diabetológia
- 2012-2015 Területi vezető Észak-Kelet Magyarország
- Szakterület: Diabetológia
- 2015-2016 MSL (Medical Science Liaison)
- Szakterület: Diabetológia
Ezzel párhuzamosan a sport mindig életem része volt, van és lesz.
Egyre több ismeretet szereztem és világossá vált, hogy a két terület: a minőségi mozgás, sport és a betegség prevenció szorosan összefügg.
A testépítéssel már nagyon régen, 1982-ben, középiskolás koromban kezdtem foglalkozni. Egy kis vidéki edzőterembe jártam, ahol szerencsére elhivatott és az akkori körülményekhez képest kiválóan felkészült edzők foglakoztak velem. Komoly, profi testépítő soha nem lettem, megmaradtam jól felkészült amatőrnek.
Ettől függetlenül mindig képeztem magam és az edzésben, táplálkozásban is igyekeztem minél tudatosabb lenni.
Ehhez mélyebb szakmai tudásra volt szükségem, ezért az IWI-nél a következő végzettségeket szereztem: Fittnes instruktor, Senior tréner, Sport-táplálkozás, Speciális módszerek a testépítésben, G-Flex, Spartan Girja, Jóga-oktató tanfolyamokon vettem részt.
Ezzel párhuzamosan felkérést kaptam az IWI-től oktatói munkára. Azóta számos területen oktatok: sport táplálkozás, anatómia-élettan, elsősegélynyújtás, fitnesz szakági elmélet és gyakorlat.
2016 év végén úgy döntöttem, hogy kipróbálom, mire vagyok képes önállóan. A feleségemmel elindítottuk egy kis vállalkozást, ami egészségfejlesztéssel foglalkozik. Ebbe a tevékenységbe életmód tanácsadás, személyi edzés, egészséges életmódról szóló előadások tartoznak.
Jelenleg is aktívan dolgozom személyi edzőként, együttműködök diabetológusokkal, kardiológusokkal, endokrinológusokkal és mozgás-életmód terápiával segítem a munkájukat.
gyógyszerész, edző

Erdélyi-Sipos Alíz
Erdélyi Alíz
MSc dietetikus, táplálkozástudományi szakemberAz ételek iránti szeretetem, tiszteletem gyerekkoromra vezethető vissza. Családi példa alapján választottam a dietetikusi hivatást. Az étel maga az élet. A dietetikában ötvöződik az egészség megőrzése, a gyógyítás, a finom ételek élvezete. Pályafutásom során dolgoztam kórházban, prevenciós programban, alapellátásban, szakrendelőben, tíz éven keresztül adjunktusként képeztem a Főiskolán a leendő dietetikusokat. Azóta is visszajárok óraadó tanárként. Megtiszteltetés és munkám elismerése, hogy 2018-ban megkaptam a Semmelweis Egyetem mesteroktató címet. A páciensek máig fontosak számomra, ezért dietetikusként dolgozom egy anyagcsere központban, ahol inzulinrezisztens, túlsúlyos, elhízott emberekkel, babát váró családokkal foglalkozunk. Alapító tagja voltam és azóta is szoros szálakkal kötődöm az immár 30 éves szakmai szervezetünkhöz. Szinté alapítása óta hosszú ideig vezető tisztséget töltöttem be a Kamarában. Hiszem és vallom, hogy a táplálkozási ismereteket minél szélesebb körben, hitelesen kell ismertetni. Ezért számtalan televíziós, rádiós szereplésem van, több cikk, könyvfejezet és könyv szerzője, társszerzője vagyok.
Tanulmányok
- 2017-2018 - Soproni Egyetem Lámfalussy Sándor Közgazdaságtudományi Kar
- Egészségügyi szóvivő és kommunikációs tanácsadó
- 2011-2013 -Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Kar Táplálkozástudományi MSc
- Okleveles táplálkozástudományi szakember
- 1994-1996 - Janus Pannonius Tudományegyetem
- Okleveles humánszervező
- 1984-1987 - Orvostovábbképző Egyetem Egészségügyi Főiskola- Dietetika Szak
- dietetikus
- Erdélyi-Sipos Alíz MSc - Dr. Tűű László: Inzulinrezisztencia- Diéta és kezelés SpringMed Kiadó, 2021
- Erdélyi Alíz: Minek nevezzelek?-Joghurt; Táplálkozás a koronavírus idején In: Szűcs Zsuzsanna MSc, RD (szerk).Táplálkozási Akadémia III. SpringMed Kiadó, 2021
- Dr. Tűű László- Erdélyi-Sipos Alíz MSc: Inzulinrezisztencia az orvosi gyakorlatban SpringMed Kiadó, 2020
- Erdélyi-Sipos Alíz: Alvás és táplálkozás In: Magyar Alváskönyv 2019
- Erdélyi-Sipos Alíz: Diéták a közétkeztetésben: A cukorbetegség dietoterápiája, A laktózintolerancia dietoterápiája, A tejfehérje-allergia dietoterápiája, A tojásallergia dietoterápiája, A csillagfürt allergia, A szójaallergia dietoterápiája, A lisztérzékenység (cöliákia) dietoterápiája; Az egységes diétásrendszer: Energia- és tápanyag összetétel szerinti változatok, Ételkészítési eljárások szerinti változatok In: Dr. Tátrai-Németh Katalin,Erdélyi-Sipos Alíz (szerk) Közétkeztetők kézikönyve SpringMed Kiadó, 2018
- Erdélyi-Sipos Alíz, Dr. Tátrai-Németh Katalin: A közétkeztetés szemléletformáló hatása- A magyar gyermekek és fiatalok életmódja (2018)
- Erdélyi-Sipos Alíz: Élelmiszeripari Kisokos” – Alapfogalmak kiadvány Táplálkozás-élettani fogalmak Kiadja: Magyar Agrár-, Élelmiszergazdasági és Vidékfejlesztési Kamara 2018
- Erdélyi-Sipos Alíz: A dietetikai gondozás szerepe az alapellátásban In: Prof. dr. Figler Mária, Kubányi Jolán, MSc(szerk) Dietetika a háziorvosi gyakorlatban SpringMed, 2015.
- Erdélyi-Sipos Alíz: A komunikáció jelentősége a dietetikus tanácsadó munkájában In:Bethlehem József(főszerk.) 25 év a táplálkozástudományban a Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Karán Pécsi Tudományegyetem 2016.
- Erdélyi Alíz: A diétás gyógykezelés fejlődése, A dietetikus szaktanácsadó munkája, Obesitas, A táplálkozás és a daganatos betegségek, Tumoros betegek diétája, Anorexia nervosa, Bulimia nervosa, Alternatív táplálkozási irányzatok. In:Veresné Bálint Márta(szerk.), Gyakorlati Dietetika. Semmelweis Egyetem Egészségügyi Főiskolai Kar Budapest 2004
dietetikus, táplálkozástudományi szakember

Dr. Garbaisz Dávid
Dr. Garbaisz Dávid
Érsebész szakorvosként és oktató-személyi edzőként hivatásom az orvostudományi és sporttudományi ismeretek ötvözése. Gyógyító munkám során nagy hangsúlyt fektetek a betegségek megelőzésére, az egészségmegőrzésre, és az egészséges, mozgásgazdag életmód hirdetésére. Sportoktatóként az orvostudomány álláspontja alapján mutatok rá nélkülözhetetlen sportanatómiai, sportélettani, sportkórélettani összefüggésekre. Az IWI elméleti-gyakorlati oktatójaként kiemelten fontosnak tartom, hogy tanítványaimnak hiteles, tudományosan megalapozott ismereteket adjak át. A sport és a tanítás szenvedélyes szeretete eredményezte, hogy 2015-ben a résztvevők értékelése alapján az Év Oktatója, 2019-ben az Év Kedvenc Elméleti Oktatója címeket is elnyertem. Küldetésemnek tekintem, hogy az IWI-n szakmailag magasan képzett, lelkiismeretes, minőségi szakembereket képezzünk.
Tanulmányok
- 2011 - Semmelweis Egyetem, Általános Orvostudományi Kar - általános orvosi diploma
- 2015 - Semmelweis Egyetem Doktori Iskola, Klinikai Orvostudományok Tudományági Doktori Iskola, Klinikai és kísérletes angiológiai kutatások - Ph.D. tudományos fokozat (summa cum laude)
- 2021 - Semmelweis Egyetem, Városmajori Szív- és Érgyógyásazti Klinika, Érsebészeti és Endovaszkuláris Tanszék – érsebész szakorvos
- 2012 - International Wellness Institute - sportedző (testépítés – fitness) bizonyítvány
- 2013 - International Wellness Institute - személyi edző bizonyítvány
- Érsebész klinikai szakorvos, egyetemi tanársegéd
- Személyi edző
- IWI elméleti és gyakorlati sportoktató
- FINA 2017 Vizes Világbajnokság Orvosi Bizottságának szervező tagja,
- Doppingellenőrzési Csoport szervező-vezetőségi tagja
- LEN 2020 úszó Európa-bajnokság orvosi-egészségügyi csapatának tagja
érsebész szakorvos, edző

dr. Gergely Márk
Dr. Gergely Márk
Dr. Gergely Márk vagyok, személyi edző, az IWI Nemzetközi Fitnesziskola oktatója. 20 év versenyzői múlt után, pályaválasztásom egyértelmű volt. A sport, az edzősködés és a tanítás a munkám és a szenvedélyem is.
Tanulmányok
- 2010 - 2017 - Károli Gáspár Református Egyetem Állam és Jogtudományi Kar - jogász szak, Budapest
- 2005 - 2010 - Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Kar, testnevelő tanár- rekreáció szak, Budapest
- 2013 - Boot Camp trainer
- 2013 - Preventív gerinc és stretching trainer
- 2011 - 2012 - International Wellness Institute - Personal trainer (személyi edző)
- 2009-2010 - University of Limerick, Faculty of Education and Health Sciences: Phisical Eucation, Sport and Exercise Sciences - Testnevelő tanár és Sporttudományi szak
- 2009 - TFTI - Atlétika sportági edző
- 1997 - 2005 - Németh László Gimnázium, Budapest
- 1994 - 1997 - Központi Sportiskola, Budapest
- 2010 - 2012 - Dávid Gerincklinika - rehabilitációs edző
- 2012 -től Lite Wellness Club - személyi edző
- 2013 -tól IWI - óraadó tanár
jogász, edző

Dr. Halmy Eszter
Halmy Eszter
egészségügyi szakmenedzser, elhízástudományi szakértőSportolói múltam
Tenisz sportágban 4 magyar bajnoki arany érem birtokosaként (korosztályos egyéni, páros, csapat, valamint női csapat) a hazai 21 éven aluli válogatott tagja voltam.
Tanulmányaim
Első diplomám okleveles településmérnök. Elvégeztem a Testnevelési Főiskola tenisz edzői szakot. Első cikkeimet hollandiai nyári egyetemi tanulmányaimat követően a településszerkezet és egészségmegőrzés, illetve a szociális problémák kezelése témákban írtam.
20 éve veszek részt az elhízástudományi kutatás, oktatás, illetve tudományszervezésben az elhízástudomány területén. A Semmelweis Egyetem MSc menedzseri és egészségügyi szakmenedzseri szakon (2003, 2013) diplomáztam. Környezettudományi PhD tanulmányaimat a Szent István Egyetemen folytattam, és környezetegészségügy szakon az elhízás kialakulása, kezelése és megelőzése témában védtem disszertációmat 2018-ban.
Tudományos tevékenységem
A Magyar Elhízástudományi Társaság alapító, vezetőségi, majd elnökségi tagja, 2013-tól és jelenleg is ügyvezető elnöke vagyok. 74 hazai és nemzetközi tudományos kongresszus és konferencia, illetve továbbképzés tudományos és szervező bizottsági tagja, előadója, illetve elnöke voltam.
160 tudományos közleményem, közel 200 tudományos előadásom kutatási területei:
- életmód-intervenciós vizsgálatok
- az elhízás életmódterápiája, komplex kezelése és hatása a kardiovaszkuláris
- kockázati tényezőkre
- testsúlycsökkentő és testsúlytartó programok hatása a testösszetételre és egyes kockázati tényezőkre
- az elhízás kialakulásában, kezelésében és prevenciójában szerepet játszó környezeti és életmód faktorok
- elhízottak táplálkozási vizsgálata
- valamint az elhízás megelőzésének egészségpolitikai lehetőségei
- az elhízás társadalmi-gazdasági vetületei.
Szakmai szervezetek alapítója és/vagy vezető tisztségviselője voltam:
- Magyar Elhízásellenes Alapítvány (1992)
- Magyar Elhízástudományi Társaság (1999)
- Euro-Obez Egyesület a Túlsúlyosakért (1999)
- Túlsúllyal Élők Társasága (2014)
Jelentősebb szakmai tisztségem
- 2021 - a 5th Central European Congress on Obesity (Budapest) elnöke
- 2019 - a 7th Central European Congress on Obesity (Kliczków) Tudományos Bizottság tagja
- 2017 - a 6th Central European Congress on Obesity (Pozsony) Tudományos Bizottság tagja
- 2015 - a 5th Central European Congress on Obesity (Budapest) elnöke
- 2013-tól a Magyar Elhízástudományi Társaság ügyvezető elnöke
- 2011 - a 3rd Central European Congress on Obesity (Olsztyn), Tudományos Bizottság tagja
- 2009 - a 2nd Central European Congresson Obesity (Budapest), Szervező Bizottságának elnöke
- 2007 - a XV. European Congress on Obesity (Budapest), Szervező Bizottságának tagja
- 2004 - az Obesitologia Hungarica szakfolyóirat Szerkesztőbizottságának tagja
- 2002 - a Magyar Elhízástudományi Társaság vezetőségi tagja
elhízástudományi szakértő, egészségügyi szakmenedzser
MET elnöke
MET elnöke

Hidvégi Lilla
Hidvégi Lilla
Azon szerencsések közé tartozom, akiknek nem okozott sok fejtörést a pályaválasztás, hiszen kicsi koromtól kezdve biztosan tudtam, hogy az én hivatásom a gyógytorna. Gyógytornász-fizioterapeuta diplomámat a Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Karán szereztem, mely után pályafutásomat az ország egyik vezető magánkórházának ortopédiai részlegén kezdtem, ahol mind a műtéti ellátás, mind a rendelői rehabilitációs és prevenciós ellátásban részt vettem. Azóta az Országos Traumatológiai Intézet pácienseit segítem, legyen szó akár sérülésről, hosszan elhúzódó gyógyulásról, esetleg tervezett műtétről vagy rehabilitációról. Fontosnak tartom, hogy minden pácienst holisztikus szemlélet alapján kezeljek, figyelembe véve nemcsak az adott problémát, hanem mindazt, ami a gyógyulásukban motiválja vagy akár gátolja Őket. Annak érdekében, hogy minél szélesebb látókörrel, minél több fajta problémával hozzám forduló páciensnek segíthessek, folyamatosan fejlesztem és képzem magam.Tanulmányok
- 2024 - fitmummy posztnatális tréning
- 2023 - fitmummy prenatális tréning
- 2022 - Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Kar Gyógytornász szakirány
- 2021 - TMI Instrumentális Manuálterápia 1-2
- 2021 - Kinematic Taping haladó tanfolyam: A felső testtáj szindrómái
- 2021 - Kinematic Taping bevezető alaptanfolyam
- 2020 - Az SMR mint eszköz, a gyógytorna hatékonyságának növeléséhez
- Budapesti Dr. Manninger Jenő Baleseti Központ
- TritonLife Duna Magánkórház
gyógytornász

Dr. Kacskovics Éva
Dr. Kacskovics Éva
2015-ben végeztem a Semmelweis Egyetem Általános Orvosi Karán.
Az egyetem előtt kezdtem el dolgozni a Semmelweis Egyetem egyik klinikáján orvosírnokként, ahol fél évvel később bevezettek a klinikai vizsgálatok világába.
Ennek köszönhetően 2012 óta vezetem a saját vállalkozásomat, mely szerencsére pár év után több lokalizációban is vállalhatott munkát.
Így a mindennapjaim részévé vált a több irányba való figyelem és érdeklődés.
Nappal főként a betegellátás és ennek orvosi érdekessége volt a figyelmem központjában, míg a délutánokat és az estéket a cégem ügyeinek intézésére fordítottam. Így vált nyilvánvalóvá, hogy a folyamatos új ingerek, nagy ötletek, kutatások, áttörések mennyire vonzanak.
Az egyetem végeztével több cégnél is dolgoztam ill. dolgozom, és igyekszem minden olyan irányba nyitni, amivel az emberek jólétén segíthetünk, oktathatunk, kapcsolódhatunk.
Fő állásomként egy biotechnológiai cégben dolgozom, mely mellett megmaradt a saját cégem is, illetve a betegellátásban is részt veszek, egyes napokon emellett sportmérkőzések orvosi ügyeletét vállalom.
2017-re jöttem rá, hogy a mindennapok felőröltek, napi rutint vesztettem, így személyi edzői segítséget kértem, hogy javíthassak magamon. Itt ismertem meg Góg Anikót.
2018-ban a terhessége kapcsán fogalmazódott meg, hogy az a téma, amit felvetett, milyen sok emberen segíthetne, így az Újra Én könyvben aktív szerepet vállaltam, hogy minél több emberhez eljuthassanak orvosi alapvetőségek.
A könyv 2019-ben jelent meg, amit szintén hosszú tervezés előzött meg, és a tanfolyam alapgondolata is akkor fogalmazódott meg. Saját életemből tudom, hogy a sport milyen sokat tud a hétköznapokon változtatni, és mennyire érdekes élettani folyamatok zajlanak a sportolás közben és hatására.
Végzettségek
- Semmelweis Egyetem- Orvosi képzés
- Corvinus Egyetem- Orvos-Közgazdász- Folyamatban
orvos

Kriván András
Kriván András
2018-ban végeztem a SOTE-n Gyógytornászként. Egyetemi éveimet a tanulmányaim mellett az országúti kerékpározás határozta meg, amiben sikerült Continentális szintű csapatba eljutnom, illetve többszörös magyar válogatottá válnom, és többek között a Tour de Hongrie-t is teljesítenem 3 alkalommal. Egyetemi éveim után teljes energiabedobással a mozgásszervi rehabilitációra és teljesítményfokozásra összpontosítottam. Szakmai fejlődésem érdekében tanulmányaimat Fizioterápia mesterképzésen folytattam és számos szakirányú képzésen, tanfolyamon veszek részt a mai napig. A 10 év atlétikai és 6 év kerékpáros múltamnak köszönhetően az ciklikus sportok, és az azokból fakadó túlterheléses sérülések megelőzése, elkerülése érdekelnek a legjobban. Véleményem szerint a sérülések műtéti kezelését követő akut időszak gyógytornája és egy profi sportoló erőnléti edzése is egy spektrumon helyezkedik el, csak teljesen más szinten. Célom, hogy az egész spektrumot szakszerűen átlássam, egységben kezeljem, a lehető leggyorsabban, az egyéni fizikai és élettani lehetőségekhez adaptálva.
Tanulmányok:
- Gyógytornász BSc – Semmelweis Egyetem
- Gyógytornász-fizioterapeuta MSc – Semmelweis Egyetem
- Performance Enhancement Specialist– National Academy of Sports Medicine
- Certified Functional Strength Coach Level I-II.
- Erőnléti edző – International Wellness Institute
- Személyi Edző – International Wellness Institute
- Sportrehabilitációs specialista – International Wellness Institute
- Mulligan Koncepció- Modul 1
- Maitland koncepció szerinti- ortopédiai manuálterápia, 1-es szint (folyamatban)
- McKenzie Mechanikai Diagnózis és terápia „A”
- Neurodinamika
- Fascia Disztorziós modell Modul 1 -EFDMA
- Functional Movement Screening I-II
- FMT Level I – Thor Academy
- Funkció, Fittség, Teljesítmény - Thor Academy
- Medical Flossing
- TRX Suspension Training Course
- Kinezio Tape tanfolyam
Az alapszak elvégzése után egy évig önkénteskedtem Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet, Traumatológiai osztályán, majd 3 kollégámmal karöltve megnyitottuk a Physio-Pro mozgásszervi rehabilitációs és teljesítményfokozó rendelőt, ahol gyógytornászként, erőnléti edzőként dolgozom leginkább ciklikus állóképességi sportolókkal. Továbbá Érd Női Kézilabda Csapatánál vagyok gyógytornász.
gyógytornász, erőnléti edző

Dr. Kuklis Eszter
Dr. Kuklis Eszter
Az előadásaim abban segítenek Téged, hogy el tudjál végre igazodni a táplálkozással és táplálékokkal kapcsolatos – néha igaz, néha fals – információk útvesztőjében. Megértsd, hogy miért kell odafigyelnünk arra, hogy mivel tápláljuk a testünket, mit és mennyit mozgunk, mihez kezdünk a sok stresszel – vagyis az életvitelünk hogyan hat ki a közérzetünkre, energiánkra, hangulatunkra, és ezeken keresztül a munkavégzésünkre, magánéletünkre is. Mindez hogyan függ össze az egészség megőrzésével, a krónikus betegségek megelőzésével. Megtudhatod, hogy mit jelent a holisztikus gondolkodás, hogyan illeszthetők a wellnessbe a natúrmedicina és a modern orvoslás módszerei.
Tanulmányok
- Semmelweis Orvostudományi Egyetem, Általános Orvosi Kar, Budapest
- Homeopátiás alap- és kiegészítő tanfolyamok
- Életmód tanácsadó és terapeuta képzés és ETI vizsga
- Alapfokú Coach képzés
- CEDH Akkreditált nemzetközi homeopátiás képzés és vizsga
- Pécsi Orvostudományi Egyetem – homeopátiás licencvizsga
- QUINTESS TUDÁSKÖZPONT Nonprofit Kft., kutató orvos
- BUDAI EGÉSZSÉGKÖZPONT, Selfness program szakmai vezető
- QUINTESS EGÉSZSÉGKÖZPONT, orvosi- és életmód program igazgató
- MAGÁNRENDELÉS, életmód tanácsadó és terapeuta orvos, health tréner
- A RÁK ELLEN AZ EMBERÉRT A HOLNAPÉRT ALAPÍTVÁNY
- BIOVITAL EGÉSZSÉG- ÉS WELLNESSKÖZPONT, életmód tanácsadó és terapeuta orvos
- HUNGAROPHARMA, területi képviselő
- SZT. ISTVÁN KÓRHÁZ, Budapest orvos – Fül-Orr-Gége osztály
Oktatott tantárgyak
- Munkahelyi egészségfejlesztés
- Reformtáplálkozás
- Prevenció
- Holisztikus gyógyászat
orvos, természetgyógyász

Leindler Milán
Leindler Milán
Egyetem vége felé már kialakult, hogy az evés- és testképzavarok területére fog sodorni az élet, és Túry Ferenccel találkozva pecsételődött ez meg. Szerettem volna ötvözni a modern informatikát a testkép diagnosztikájával, így a doktori témámon belül ennek a lehetőségeit kutatom. Természetesen testképzavar szinte soha nincs evészavar nélkül, így ebbe a területbe is beleástam magam az elmúlt években. Mind az akadémiai, mind a terápiás oldalról az érdeklődésem központjába kerültek az evészavaros kliensek, akiknek a látszólag különleges, kirívó tüneteik mögött teljesen átlagos és hétköznapi problémák állnak: szorongás, családi traumák, szeretethiány. Nem tudtam nem megszeretni őket, és néhány éve rendületlenül tanítom az evészavarok pszichés hátterét, kezelési lehetőségeit bárkinek, akit érdekel.
Tanulmányok
- 2013 - Pszichológia MA diploma Károli Gáspár Református Egyetem
- 2018 - abszolvált Ph.D. képzés SE Mentális Egészségtudományok Doktori Iskola
- Autogén tréner
- Relaxációs és Szimbólumterapeuta
- 2014-től - Magánrendelés
- 2015-2019 - Pszichológia tanár Karinthy Frigyes Gimnázium
- 2016-tól - Megbízott óraadó PPKE, KRE és SE-ÁOK
- 2019-től - Tanársegéd SE-ETK
- 2020-tól - Megbízott oktató IWI
pszichológus, relaxációs és szimbólumterapeuta

Dr. Lévay Bernadett
Bernadett Lévay MD
- General Surgeon
- EBOPRAS Fellow, FEBS-European Board certified Neck Endocrin Surgeon
- Plastic and Reconstructive Surgeon
- Clinical Oncologist
- ISAPS -Hungarian National Secretary
- Team member of Reconstructing Women International (Humanitarian Mission)
- Forensic medical expert
- 2011 - Department of Head and Neck Surgery, Multidisciplinary Centre
- National Institute of Oncology
- Budapest, Hungary
- 2006-2011 - Department of Surgery and Plastic –reconstructive surgery
- Central Military Hospital
- Budapest, Hungary
- 2001-2006 - Department of Surgery
- Nyírő Gyula Hospital
- Budapest, Hungary
- 2021 - European Board Examination in Neck Endocrine Surgery(FEBS)
- 2019 - PhD student –Semmelweis University, Budapest
- 2018 - TOETVA Course(Trans oral endoscopic thyroidectomy vestibular approach ) 2nd Thyroid notes conference , March 2018 Bangkok, Thailand
- 2014 - Specialist of clinical oncology
- 2013 - EBOPRAS special examination
- 2011 - Wien, AKH-Plastic Surgery
- (microsurgery, facial-reconstruction, breast surgery, reconstruction surgery, hand-surgery)
- 2011 - Amsterdam, OLVG-Reconstruction surgery
- (microsurgery, breast surgery, reconstruction surgery, aesthetic surgery, hand surgery)
- 2011 - udapest, plastic surgery special examination
- 2010 - Verona, Ospedale Civile Maggiore- Fat Grafting
- (fat augmentation, breast reconstruction and breast aesthetic surgery with own fat)
- 2009 - Zürich, Microsurgery
- (microsurgery, reconstruction surgery)
- 2007 - Budapest, general surgery special examination
- 2006 - Wien, Donauspital - surgical department
- (laparoscopic surgery)
- 2004 - Wien, Donauspital
- 2003 - Budapest, laser surgical course
- 2001 - Budapest, Semmelweis University (SOTE) ÁOK
- Hungarian Society of Head and Neck surgeons, Sopron, Hungary, 16-18.09.2021
- Hungarian Surgical Society, Pécs, Hungary , 26-28.08.2021.
- Hungarian Endocrinologist Association, Eger, Hungary, 26-28.08.2021.
- Hungarian Surgical Society, Endoscopic session, Siófok, Hungary, 04-06.10.2019
- European Society of Endocrinology endorsed training course, Mátraháza, 2017.04.06-08.
- Hungarian Society of Surgery, oncological session, Szeged, 2017.03.30-04.01.
- Hungarian Society of Oncology, Annual Meeting, Harkány, 2016.06.09-11.
- VII. International Forum on Plastic Surgery, Szeged, 2015.09.17-18.
- 3rd Congress of Young Surgeons, Balatonalmádi, 2015.04.16-18.
- 62th Congress of Hungarian Surgical Society, Győr, 2014.07.12-14.
- VI. International Forum on Plastic Surgery, Budapest, 2013.09.27-28.
- 5. MPHEST Congress, ISAPS Course, Budapest, 2012.10.13-15.
- 2. Central European Confidence Congress,
- Congress of the Hungarian Society of Plastic, Reconstructive and Aesthetic Surgery, Budapest, 2012.10.12-13.
- Japanese-Hungarian Surgical Symposium, Budapest, 2012.10.05-06.
- 61. MST Kongresszus, Szeged, 2012.09.13-15.
- 5. HMAA Conference, Balatonfüred, 2012.08.18-19.
- ISAPS Course, Debrecen, 2011.11.10-12.
- MPHEST Congress, Szeged, 2011.09.14-16.
- Congress of the Hungarian Society of Ambulatory Surgery, Budapest, 2010.04.15-17.
- Congress of the Hungarian Society of Aesthetic, Plastic and Reconstructive Surgeons, Budapest, 2009.10.08-11.
- XXII. Congress of experimental surgery, Szeged, 2009.06.11-13.
- 59th Congress of Hungarian Surgical Society, Debrecen, 2008.06.18-20.
- Congress of the Hungarian Society of Aesthetic, Plastic and Reconstructive Surgeons, Siófok, 2007.09.27-29.
- Breast Cancer Congress, Szeged, 2007.08.31-09.02.
- Congress of Experimental Surgery, Pécs, 2007.05.31-06.01.
- Congress of Young Surgeons, Kecskemét, 2007.04.28-29.
- 58th Congress of the Hungarian Surgical Society, Budapest, 2006.09.6-9.
- IVth Congress of the Hungarian Society of Ambulatory Surgery, Budapest, 2006.04.20-21.
- Congress of Young Surgheons, Kecskemét, 2006.04.14-15.
- EAGE Gastroenteology Symposium, Budapest, 2006.02.16-18
- Breast Cancer Symposia, Szeged, 2005.09.16-18.
- 3rd Congress of the Hungarian Society of Ambulatory Surgery Budapest, 2005.06.16-18.
- Plastic Surgery Symposia Budapest, 2005.05.23-24.
- Praeoperative care in the surgical practice Budapest, 2005.03.11.
- Standard therapy, contardictions in the oncology of the gastrointestinal tract Budapest, 2004.11.27.
- How I do it –laparoscopic surgery– Budapest
- ISAPS World Congress, Vienna, Austria, 11-13.09.2021
- TOETVA COURSE, Sharjah, UAE, 2020.01.26-29.
- Head and neck Cancer Forum, Moscow, Russia, 2019.07.13-15.
- World Congress on thyroid cancer , Rome, Italy, 2019.06.19-22.
- Asian-Pacific Thyroid conference, Kaohsiung, Taiwan, 2018.12.07-09.
- ISAPS Conference, Miami (USA) 2018.10.23-27.
- 3rd International Thyroid NOTES Conference, Bangkok (Thailand), 2018.03.06-07.
- Advanced Aesthetic Blepharoplasty, Midface and Face Contouring 2017, St. Petersburg (Russland), 2017.10.19-22.
- World Congress On thyroid cancer, Boston , USA, 2017.07.22-25.
- MBN 2016 - Aesthetic Breast Meeting, Milano (Italy), 2016.12.01-03.
- ISAPS World Congress, Kyoto (Japan), 2016.10.23-27.
- Middle European Thyroid Workshop, Budapest (Hungary), 2016.06.20.
- The Cutting Edge Aesthetic Surgery Symposium 2015, New York (USA), 2015.12.03-05.
- 1st Congress of Asia-Pacific Society of Thyroid Surgery, Seoul, 2015.11.18-20.
- 7th International Eurasian Aesthetic Plastic Surgery Course, Istanbul, 2015.06.18-21.
- 22th ISAPS World Congress, Rio de Janeiro (Brasil), 2014.09.19-22.
- Anteis ExpertNow Academy, Genève (Switzerland), 2014.05.29-30.
- 49th Congress of the European Society for Surgical Research, Budapest, 2014.05.22-24.
- 31. Medical Aesthetic Academy - Allergan filler workshop, Praha, 2013.10.09-10.
- IPRAS, Santiago (Chile), 2013.02.24-03.01.
- Deutche Gesellschaft für HNO 83. Jahresversammlung, Mainz (Germany) 2012.05.16-20.
- IPRAS, Vancouver (Canada), 2011.05.22-27.
- ISAPS congress, San Francisco (USA), 2010.08.22-27.
- ESPRAS XI. congress, Rhodes (Greece), 2009.09.11-18.
- ESSR, World Congress Forum, Warsawa (Poland), 2008.05.21-24.
- ISAPS, 19. Congress, Melbourne (Australia), 2008.02.14-18.
- DDG Tagung, Dresden (Germany), 2007.04.26.
- European Society of Surgery, Annual Congress, Limassol (Cyprus), 2006.11.9-11.
- XXXV.th Congrees of International College of Surgeons, Pattaya (Thailand), 2006.10.24-29.
- European Society of Surgery Annual Congress, Bécs (Austria), 2005.11.10-12.
- International Society of Aesthetic Plastic Surgery (ISAPS)
- Hungarian Plastic Reconstruction and Aesthetic Surgical Society (MPHEST)
- Hungarian Surgical Society (MST)
- Hungarian One-day Surgical Society (MEST)
- International Confederation for Plastic Reconstructive & Aesthetic Surgery Women for Women (IPRAS)
- National Secretary of ISAPS 2020-
- Hungarian Oncological Association
Publications in Medical Trade Journal
Lévay B, Lantos A, Sinkovics I, Tóth E, Dohán O
The Role of NIS
Journal of Chemical, Biological and Physical Sciences 2021.Vol11(1)
IF 2,011
Lévay B, Oberna F, Kiss A, Tóth Erika
Primary squamous cell carcinoma of the thyroid gland - case report of a rare disease
Journal of Endocrinology and Disorders 2020.Vol4(2)
IF 0,95
Lévay B, Kiss A, Zelenai F, Elek J, Oberna F
Thyroid surgery in local anaesthesia: renewal an old method
Journal of Thyroid Disorders and Therapy 2020. Vol10(2)
IF 0,26
Lévay B, Boér A, Oberna F, Dohán O
Metastatic Papillary Thyroid Cancer with no Primary Tumour in the Thyroid Gland
Journal of Thyroid Disorders and Therapy 2020.Vol9. Issue 1
IF 0,26
Lévay B, Oberna F
Hegnélküli pajzsmirigyműtét- TOETVA -új eljárás a pajzsmirigyebészetben
Orvosi Hetilap
IF 0,564
Nhung A N, I Peter, B, Lévay, J Andi, Cs Polgár, Z Takácsi-Nagy
Thyroid Gland Paraganglioma-report of a case and review of literature
Int J Clin Exp Med 2017,10(12),16703-16708
IF 1,21
Lévay B, Boér A, Kocsis Á, Agócs L:
Operation of huge substernal goiter - cooperation of head and neck surgeon and thoracic surgeon
Magyar Sebészet 2015;68(4):173-175.
Szalai M, Lévay B, Szirmai A, Papp I, Prémusz V, Bódis J:
Clinical Study to Assess the Efficacy of Belly Dancing As a Tool for Rehabilitation in Female Patients with Malignancies
European Journal of Oncology Nursing XXX (2014) 1-6
IF 1,697
Agócs L, Lévay B, Kocsis A, Szabó Gy, Gamal E M, Rojkó L, Sándor J, Wéber Gy:
The treatment of Aspergillus empyema using open thoraco-myoplasty with the preservation of the lung function
Magyar Sebészet 2013;66(5):274-276.
Szabó Gy, Gamal E M, Sándor J, Ferencz A, Lévay B, Csukás D, Dankó T, Wéber Gy:
The mechanism of adhesion formation and the possibilities of modeling - A preliminary study
Magyar Sebészet 2013;66(5):263-269.
Szijártó A, Lévay B, Kupcsulik P:
Unusual consequences of "incomplete" laparoscopic cholecystectomy
European Journal of Gastroenerology and Hepatology 2013
IF 2,198
Agócs L, Lévay B, Boér A, Elek J:
Pedicled supraclavicular osteocutan island flap for tracheostoma closure
Magyar Sebészet 2012;65(6):426-429.
Kocsis A, Agócs L, Kostic S, Török K, Molnár M, Lévay B, Tóth F, Vadász P, Rényi-Vámos F:
Unique surgical procedure for young male patient in Grade II. Chondrosacroma after resection of the manubrium
Magyar Sebészet 2012;65(6):430-432.
Kocsis A, Agócs L, Kostic S, Lévay B, Török K, Rényi-Vámos F:
Bilateral thoracoscopic sympathectomy in treatment of palmar and axillary hyperhidrosis - a summary of 22 cases. A role for one day surgery in thoracic surgery?
Magyar Sebészet 2012;65(5):380-382.
Vajda A, Lévay B:
Pilomatrix carcinoma with a lymph node metastasis - first Hungarian publication of a rare case
LAM (Lege Artis Medicinae) 2012;22(1):41-44.
Kocsis A, Markóczy Z, Agócs L, Molnár M, Fillinger J, Lévay B, Vadász P:
Pleuropulmonary involvement of Pseudomyxoma Peritonei - A case report and review
Magyar Sebészet, 2012;65(1):24-26.
Agócs L, Kocsis A, Tamás R., Lévay B, Csekeő A:
Successful chest-wall reconstruction after resection of a chondrosarcoma using muscle-flap and PTFE mesh-repair
LAM (Lege Artis Medicinae) 2010;20(5):328-330.
Lóderer Z, Kovács I, Bognár G, Bulyovszky I, Győri S, Kovács Gy, Lévay B, Tamás R:
Reconstruction of soft tissue defect in the gluteal region
Traumatológia, Ortopédia, Kézsebészet, Plasztikai sebészet
2009
Ondrejka: Emergency in Surgery 2008
Translator: Lévay Bernadett
Vajda A, Tamás R, Lévay B:
Sister Mary Joseph nodule
LAM (Lege Artis Medicinæ) - 2009;19(1):66.
Vajda A, Lévay B, Tamás R, Baló-Banga JM:
Sister Mary Joseph's Nodule
JDDG Suppl.2. 2007. (Band 5.)
Tamás R, Lévay B, Szeleczky M, Gamal M:
Surgical procedure of huge, ptotic gynecomastia
LAM (Lege Artis Medicinæ) 2008;18(4):321.
Lévay B, Szeleczky M, Tamás R, Gamal M:
Epithelial cyst of the spleen combined with haemangioma
LAM (Lege Artis Medicinæ) 2006;16(10):860-862.
Vereczkey A, Kabdebo O, Szeberényi Zs, Fülöp I, Csepegő Gy, Nagy Gy, Szeleczky M, Lévay B:
Lasers in the surgical management of endometriosis
Review in Gynaecological Practice 5. (2005) 23-31.
Presentations in Hungarian Language
Hungarian Surgical Society, Pécs, 26-28.08.2021.
TOETVA-Scarless procedure in thyroid surgery
Hungarian Endocrinologists Conference , Eger, 26-28.08.2021
TOETVA-Scarless procedure in thyroid surgery
Section of young Head and Neck surgeons, Budapest,2020.02.27-28.
Regional anaesthesia in thyroid operations
KissA A., Zelenai F., Lévay B,. Oberna F.
Hungarian Surgical Society, Endoscopic session, 04-06.10.2019, Siófok,
TOETVA, Review of the first 5 cases
Hungarian Society of Oncology, Annual Meeting, Harkány, 2016.06.09-11.
The role of plastic surgery in rehabilitation of breast cancer patients
Lévay, Szalai
ENDOPED 2016, Gárdony, 2016.05.20-21.
History of s stormy year - when the opinion of a child endocrinologist can count
Muzsinai, Lévay, Péter
3rd Congress of Young Surgeons, Balatonalmádi, 2015.04.16-18.
Mediastinal stoma - unique surgical procedure for recurrent tracheal tumor
Lévay, Koltai, Agócs
A Magyar Fül-, Orr-, Gége és. Fej-, Nyaksebész Orvosok Egyesülete 43. Kongresszusa, Pécs, 2014.10.16-18.
Surgery of the huge, retrosternal goiters - collaboration of head and neck surgeon and thoracic surgeon
Boér, Lévay, Kocsis, Agócs
62th Congress of Hungarian Surgical Society, Győr, 2014.07.12-14.
Surgery of the huge, retrosternal goiters - collaboration of head and neck surgeon and thoracic surgeon
Lévay, Boér, Kocsis, Agócs
VI. International Forum on Plastic Surgery, Budapest, 2013.09.27-28.
Exta and intrathoracalis usage of rectus abdominis muscle
Agócs, Kocsis, Lévay
Unique reconstruction of a young patient after resection of the manubrium sterni beacuse of Grade II. chondrosarcoma
Kocsis, Agócs, Tóth, Lévay, Vadász, Rényi-Vámos
A Magyar Fül-, Orr-, Gége és. Fej-, Nyaksebész Orvosok Egyesülete 42. Kongresszusa, Pécs, 2012.10.17-20.
Tracheal reconstruction with supraclavicular osteofasciocutan island flap
Boér, Lévay, Agócs, Elek
61th Congress of Hungarian Surgical Society, Szeged, 2012.09.13-15.
Tracheal reconstruction with supraclavicular osteofasciocutan island flap
Agócs, Lévay, Boér, Elek
5. HMAA Congress, Balatonfüred, 2012.08.18-19
Tracheal reconstruction with supraclavicular osteofasciocutan island flap
Agócs, Lévay, Boér, Füzes, Elek
European Conference of General Thoracic Surgery, 2011.06.05-08.
Unique reconstruction technique in a young patient after manubrial resection in Grade II. chondrosarcoma
Kocsis, Agócs, Molnár, Lévay, Tóth*, Vadász
60th Congress of Hungarian Surgical Society, Siófok, 2010.09.08-11
Consequences of lost gallstones in the abdominal cavity of rats-experimental study
Lévay, Szabó, Sasváry, Nyakas, Nagy, Flautner, Gamal
60th Congress of Hungarian Surgical Society, Siófok, 2010.11.09.08-11
Primary suppurative costochondritis - 4 successfully treated cases
Agócs, Kocsis, Lévay, Csekeő
Congress of the Hungarian Society of Aesthetic, Plastic and Reconstructive Surgeons, Budapest, 2009.10.08-11.
Primary suppurative costochondritis - 4 successfully treated cases
Agócs, Kocsis, Lévay, Csekeő
XXII.Congress of Experimental Surgery, Szeged, 2009.06.11-13.
Primery suppurative costochondritis - 4of our successfully treated cases
Agócs, Kocsis, Lévay, Csekeő
XXII. Congress of Experimental Surgery, Szeged, 2009.06.11-13. Consequences of lost gallstones in the abdominal cavity
Lévay, Mikó, Schneider, Bráth, Szabó, Furka, Takács , Flautner, Gamal
State Health Centre,Scientific day, Budapest, 2008.11.27.
Free flaps in the reconstructive surgery
Lóderer, Tamás, Lévay, Bulyovszky
State Health Centre, Scientific day, Budapest, 2008.11.27.
Role of LD MC flap in the reconstructive surgery
Tamás, Orgován, Lóderer, Debreczeni, Lévay, Agócs
59th Congress of Hungarian Surgical Society, Debrecen, 2008.06.18-20.
Gallstones left in abdominal cavity
Lévay, Mikó, Schneider, Bráth, Szabó, Furka, Takács, Flautner, Gamal
Congress of Experimental Surgery, Pécs, 2007.05.31-06.01.
Gallstones left in abdominal cavity
Lévay, Mikó, Scneider, Bráth, Szabó, Furka, Takács, Flautner, Gamal
Forum of Young Surgeons, Kecskemét, 2007.04.28-29.
Gallstones left in abdominal cavity - first prize winner lecture
Lévay, Mikó, Schneider, Bráth, Szabó, Furka, Takács, Flautner, Gamal
Forum of Young Surgeons, Kecskemét, 2006.04.14-15.
Surgical management of gynecomastia
Lévay, Tamás, Szeleczky, Gamal
Forum of Young Surgeons, Kecskemét, 2006.04.14-15.
Epithel spleen cyst combined with haemangioma
Lévay, Szeleczky, Makai, Gamal
Presentations in English Language
Head and neck Cancer Forum, Moscow, Russia, 2019.07.13-15.
Operation on substernal goiters, cooperation of head and neck surgeon with thoracic surgeon
Lévay B, Agócs L, Boér A
Role of NIS
Lévay B , Dohán O
Asian-Pacific Thyroid conference, Kaohsiung, Taiwan, 2018.12.07-09.
Operation on substernal goiters, cooperation of head and neck surgeon with thoracic surgeon
Lévay B, Agócs L, Boér A
European Society of Endocrinology endorsed training course, Mátraháza, 2017.04.06-08.
Ultrasound Meets Cytopathology. A Practical Course on the Management of Nodular Thyroid Disease
Lévay, Boér, Remenár
Middle European Thyroid Workshop, Budapest, 2016.06.20.
Update on Thyroid malignancies
Lévay, Remenár, Boér
1st Congress of Asia-Pacific Society of Thyroid Surgery, Seoul, 2015.11.18-20.
Operation of Huge Substernal Goiter - Cooperation of Head and Neck Surgeon and Thoracic Surgeon
Lévay, Boér, Kocsis, Agócs
49th Congress of the European Society for Surgical Research, Budapest, 2014.05.22-24.
Tracheal reconstruction with supraclavicular osteofasciocutan island flap
Boér, Lévay, Agócs, Elek
Unique reconstruction technique in a young patient after manubrial resection in Grade II. chondrosarcoma
Kocsis, Agócs, Molnár, Lévay, Tóth*, Vadász
Consequences of lost gallstones in the abdominal cavity of rats-experimental study
Lévay, Szabó, Sasváry, Nyakas, Nagy, Szijártó, Gamal
Deutche Gesellschaft für HNO 83. Jahresversammlung, Mainz (Germany), 2012.05.19.
Anterior tracheal wall reconstruction with supraclavicular osteocutan island flap
Lévay, Agócs, Boér, Elek
National Institute of Oncology, Budapest
IPRAS, Women for Women mission, Nairobi (Kenya), 2012.04.18.
Reconstruction after septic procedures of the anterior chest wall
Lévay, Agócs, Kocsis, Vadász
ISAPS Course, Debrecen, 2011.11.10-12.
Tracheal reconstruction with supraclavicular osteofasciocutan island flap
Agócs, Lévay, Boér
Congress of the Hungarian Society of Aesthetic, Plastic and Reconstructive Surgeons, Szeged, 2010.09.14-16.
Reconstruction of the anterior chest wall after septical procedures
Agócs, Lévay, Vadász
Congress of the Hungarian Society of Aesthetic, Plastic and Reconstructive Surgeons, Budapest, 2009.10.08-11.
Primary suppurative costochondritis - 4 successfully treated cases
Agócs, Kocsis, Lévay, Csekeő
ESPRAS XI. congress, Rhodes (Greece), 2009.09.11-18.
Primary suppurative costochondritis - 4 successfully treated cases
Agócs, Kocsis, Lévay, Csekeő
Posters in Hungarian Language
Congress of the Hungarian Surgical Society, Siófok, 2010.09.08-11.
Consequencses of lost gallstones in the abdominal cavity
Lévay, Mikó, Szabó, Furka, Schneider, Bráth, Takács, Gamal
Congress of the Hungarian Surgical Society, Siófok, 2010.09.08-11.
Successful chest-wall reconstruction after resection of a chondrosarcoma using muscle-flap and PTFE mesh-repair
Agócs, Kocsis, Tamás, Lévay, Csekeő
ESS Annual Congress, Cyprus, 2006.11.09-11.
Lévay, Szeleczky, Tamás, Gamal: Surgical management of giant, ptotic gynecomastia
ICS World Congress, Pattaya (Thailand), 2006.10.24-29.
Lévay, Szeleczky, Tamás, Gamal: Surgical management of giant, ptotic gynecomastia
Hungarian Surgical Society, Budapest, 2006.09.06-09.
Lévay, Szeleczky, Tamás, Gamal: Surgical management of gynecomastia
Posters in English Language
5. Japán-Magyar Sebészeti Szimpózium, Budapest, 2012.10.05-06.
Consequences of lost gallstones in the abdominal cavity
Lévay, Szabó, Nagy, Nyakas, Sasváry, Gamal
IPRAS Congress, Vancouver (Canada), 2011.05.22-27.
Reconstruction after septic procedures of the anterior chest wall
Lévay, Agócs, Kocsis, Vadász
ESSR, 43. Congress, Warsawa (Poland), 2008.05.21-24.
Consequencses of lost gallstones in the abdominal cavity
Lévay, Mikó, Szabó, Furka, Schneider, Bráth, Takács, Gamal
ISAPS 19. World Congress, Melbourne (Australia), 2008.02.14-18.
Surgical management of giant, ptotic gnecomastia
Tamás, Lévay, Szeleczky, Gamal
DDG-Tagung, Sister Mary Joseph's Nodule, Dresden (Germany), 2007.04.25-27.
Vajda A, Lévay B, Tamás R, Baló-Banga J.M
ESS Annual Congress, Cyprus, 2006.11.09-11.
Lévay, Szeleczky, Tamás, Gamal: Surgical management of giant, ptotic gynecomastia
ICS World Congress, Pattaya (Thailand), 2006.10.24-29.
Lévay, Szeleczky, Tamás, Gamal: Surgical management of giant, ptotic gynecomastia
Hungarian Surgical Society, Budapest, 2006.09.06-09.
Lévay, Szeleczky, Tamás, Gamal: Surgical management of gynecomastia
onkológus, sebész

Dr. Mikáczó Angéla
Dr. Mikáczó Angéla
Dr. Mikáczó Angélavagyok, tüdőgyógyász, allergológus.
Miért vállaltam ezt az oktatást, hogyan kapcsolódok a sporttal? Egyszerű a válasz.
Gyermekkoromtól kezdve sportolok, hosszútávfutó voltam, néhány érmet is szereztem a középiskolák közti versenyekben. Mindemellett a sport kihagyhatatlan része az életemnek, a hétköznapoknak. Hitvallásom az, hogy ép testben ép lélek. A sport nem csak az állóképességet adja, kitartásra tanít, jó célt tűz ki az azt művelők elé. Egészségtudatosan próbálok élni, bár nem tagadom, néha egy kis kihágás az étrendben előfordul. Betegeimet is próbálom egészségneveléssel jó irányba terelni, több-kevesebb sikerrel.Szeretek tanulni és tanítani. Nagyon örülök, hogy végre Magyarországon is hangsúlyt fektetnek ezen iskola révén a minőségi edzőoktatásra, mely új szemléletet ad az edzések megfelelő megtervezéséhez.
Néhány szó eddigi életemről.
- 1998-ban végeztem el a Dienes László Egészségügyi Szakközépiskolát.
- 2006-ban végeztem el a Debreceni Orvostudományi Egyetemet, Általános Orvosi Szakon
- 2012-ben tüdőgyógyász szakorvos lettem
- 2015-ben allergológus és klinikai immunológus szakvizsgát tettem
- 2018-ban elvégeztem a Phd kurzust, a védésem folyamatban van.
- 2015-ben egyetemi tanársegéd lettem a Tüdőgyógyászati Klinikán
- Oktatóként és szakorvosként dolgozok a Debreceni Egyetem Tüdőgyógyászati Klinikáján 10 éve
tüdőgyógyász, allergológus

Szücs Renáta
Szücs Renáta
Egészségfejlesztéssel foglalkozó pszichológusként azt gondolom, hogy testi és lelki jóllétünk szoros összefüggésben változik, ezek egymástól elkülönítve nem értelmezhetők. Ezért is tartom nélkülözhetetlennek, hogy a test fejlesztésével foglalkozó szakemberek a pszichológia alapjaiba is betekintést nyerhessenek képződésük során. Ehhez járulok hozzá itt végzett munkámmal, az alábbi témákban tartok kurzusokat: egészségfejlesztés alapjai, testi és lelki működések összefüggései, viselkedésváltozás pszichés tényezői, segítő kommunikáció. Szakmai szemléletmódomban meghatározó szerepet játszanak az idegtudomány legfrissebb eredményei, illetve a kulturális hatások egyéni életút szintjén történő értelmezése is.
Tanulmányok
- 2015 - Eötvös Loránd Tudományegyetem, Viselkedéselemző
- 2018 - Eötvös Loránd Tudományegyetem, Okleveles pszichológus
- 2020 - Szegedi Tudományegyetem, Alkalmazott egészségpszichológiai szakpszichológus jelölt
- 2019 - Budai Sportoktató Akadémia, lovassport edző
- 2019 - Magyar Lovasterápiás Szövetség, lovasterapeuta jelölt
- 2020 - Lelki Egészségvédő Alapítvány, művészetterápiás foglalkoztató
- 2021 - Somatic Experiencing Hungary, Somatic Experiencing practitioner jelölt
egészség pszichológus

Dr. Vernes Réka
Dr. Vernes Réka
2001-ben háziorvos rezidens voltam az USA-ban amikor először láttam egy szűrővizsgálati checklist-et a beteg kórlapjának első oldalán és ez meghatározta későbbi szemléletemet. Klinikai orvosként munkám nagyrészében krónikus betegekkel foglalkozom, a gyógyításban a legoptimálisabb egészségállapot elérésére törekszem, a prevenciót, a szűrővizsgálatokat elsődlegesnek tartom. 2017-ben találkoztam az életmód orvoslással, ami újfajta tudást adott a krónikus betegek gondozásában a táplálkozás, a mozgás, az életmódterápia területén és vezetett a sportorvostan szakképzésemhez.
Amatőr sportolóként a futás, hegymászás, teljesítménytúra, tenisz, kerékpár, síelés is a hobbijaim közé tartozik.
Tanulmányok
- 2019 - Nemzetközi Életmód Orvosi Szakvizsga (DipIBLM)
- 2019 - Sportorvostan Szakvizsga, Semmelweis Egyetem
- 2017 - Hypertonológia Licence vizsga, Semmelweis Egyetem
- 2003 - Háziorvostan Szakvizsga, Semmelweis Egyetem
- 2000-2001 - Háziorvos Rezidens, St. Francis Program, University of Tennessee, USA
- 1998-2000 - Postdoctoral Research Associate, St Jude Children’s Research Hospital, USA
- 1995 - Általános Orvosi Diploma, Semmelweis Egyetem, Általános Orvosi Kar
- Harvard Lifestyle Medicine Course 2021
- Harvard Sports Medicine Course 2018, 2021
- Klinikai orvos – életmódorvos, hypertonológus, háziorvos
- Sportorvos – Országos Sportegészségügyi Intézet
- European Lifestyle Medicine Organization (ELMO) – ország képviselő - Magyarország
- Prevenciós szolgáltatások az alapellátásban – könyv társszerző (2017)
életmód orvos