TARTSD NAPRAKÉSZEN TUDÁSODAT!
Fitness Trend Magazin

Egészség célú sportolás a COVID19 árnyékában
Dr. Domokos Sándor gyógyszerész, fitnesz oktató, életmód tanácsadó cikkét olvashatjátok. A COVID19 járványt követően bizonyára sokan fogunk még nagyobb hangsúlyt fektetni az egészségünk megőrzésére, az egészség célú sportolásra.
Miért sportoljak a koronavírus fertőzés (COVID-19) idején?
A jelenlegi helyzet olyan, amivel a ma élők közül legtöbben még csak hasonlóval sem találkoztunk. Minden megváltozott körülöttünk és semmi nem lesz ugyanolyan a koronavírus (SARS-CoV-2) után.
Megváltoznak a célok, az eszközök, a fontossági sorrend az életünkben. Ebben az átállásban, ennek a sikeres megvalósításában alapvető a mozgás, a sport.
Miért gondolom ezt?
Az egészség érték, erőforrás, fontos a fejlesztése. Ezt eddig is elmondtuk, de talán nem vettük igazán komolyan. Most viszont keményen szembesülünk ennek az igazságával.
Sok mindennel tudjuk befolyásolni az egészségi állapotunkat: táplálkozás, mozgás, pihenés, lelki egyensúly, családi kapcsolatok. Ami még bonyolultabbá teszi, hogy ezek mind összefüggenek egymással. Amihez én értek, az a mozgás és erről szeretnék néhány gondolatot megosztani.
Mik a kilátások?
A koronavírus fertőzésen (COVID-19) nagy valószínűséggel szinte mindenki át fog esni. A fertőzésnek többféle kimenetele lehet.
- felső légúti tüneteket mutató enyhe lefolyású betegség
- nem életveszélyes lefolyású tüdőgyulladás
- súlyos tüdőgyulladás akut légzőszervi distressz szindrómával (ARDS egy életet veszélyeztető állapot: a tüdő olyan jellegű károsodása, amely miatt nem jut elegendő oxigénhez, így a keringés, és egyéb szervek is károsodnak, amely enyhe tünetekkel kezdődik 7–8 napon át, majd bekövetkezik egy gyors állapotromlás (ARDS) és a beteg állapota komoly életmentő eljárást igényel. (Wiki)
A pozitív az, hogy a fertőzöttek jelentős része az első kategóriába fog esni. Sokszor nem is derül ki, hogy a fertőzésen átestünk, mert egyszerű náthaként tekintünk rá. A veszély viszont abban rejlik, hogy ezek az estek is hordozzák a vírust (SARS-CoV-2) és fertőzhetnek.
Mi befolyásolja, hogy nálunk melyik kimenetel következik be?
Két döntő tényező van: az életkor és az egészségi állapot.
Minél idősebb valaki annál nagyobb az esélye arra, hogy súlyos legyen a betegség lefolyása.
A krónikus betegeknél ugyancsak megnövekszik a súlyos tünetek kialakulásának kockázata.
Ezek a betegségek:
- szív- és érrendszeri, keringési megbetegedések, magas vérnyomás, stroke, infarktus utáni állapot
- krónikus légúti megbetegedések, asztma, COPD,
- daganatos megbetegedések
- immunhiányos állapotok
- anyagcsere betegségek, cukorbetegség, nagy fokú elhízás
Most értem el a mondandóm lényegéhez. Mit tudok ezekből a kockázati faktorokból befolyásolni?
Az első a naptári életkorunk amit, bármennyire is szeretnénk, nem tudunk megváltoztatni.
Viszont nem mindegy mennyi a biológiai korunk. Két azonos korú ember egymás mellett állva nem biztos, hogy egyidősnek látszik. Ez nem csak látvány, hanem a tényszerű orvosi vizsgálatokban is mérhető, bizonyítható. Mi okozza ezt? Testünk meghálálja az egészséges táplálkozást, a mozgást, sportot. Jobban működik, ezzel kvázi lassítja az öregedést.
A második a krónikus betegségek megléte. Ezt erőteljesen lehet megfelelő mozgással befolyásolni. Az egészség célú sport segít a betegségek megelőzésében, a meglevők tüneteinek enyhítésében, akár a gyógyításban. A mozgás minden orvos szakmai ajánlásban, legyen az kardiológia, diabetológia, pulmonológia stb., első helyen szerepel.
Viszont a hangsúly az egészség célú sportoláson van. Tisztában kell lennünk a saját egészségügyi állapotunkkal, teljesítő képességünkkel, speciális igényeinkkel. Ezeknek megfelelően válasszunk ki a sportot és a terhelési szintet. A rossz választás többet árt, mint használ!
A COVID-19 itt is speciális helyzetet teremtett. A megelőzés jelenleg leghatékonyabb eszköze, az elkülönülés, távolságtartás miatt a korábbi sportolási szokásainkat meg kell változtatnunk. De ez nem azt jelenti, hogy nem tudunk mit mozogni. Lehet csak más módon! Itt a lehetőség arra, hogy új mozgásokat, módszereket, sportokat próbáljunk ki.
Ha egyedül nem boldogulsz, kérj segítséget! Sok jól képzett edző, életmód tanácsadó adhat tanácsokat akár személyre szabottan is. A mai digitális világban bármi bárhonnan elérhető. Egy dologra viszont figyelni kell: Kitől kérek segítséget, milyen annak a szakértőnek a tudása!