Súlyemelő - erőemelő gyakorlatok a fitneszben (Level1)
Less be a legerősebbek sportjába!
A súlyemelés, erőemelés kifejezés a laikusok számára több jelentéssel is bír. Sokak szerint a testépítéssel kapcsolatos, mások úgy gondolják, hogy ez egy versenysport, megint mások pedig egyfajta testedzést látnak mögötte.
A képzés során a résztvevők megismerkednek a súlyemelő - erőemelő sportág alapjaival, eszközeivel, gyakorlataival, a mozgásanyag fitnesztermi használatával, megjelenésével az edzőtermi edzésben.
Az egy napos workshop elméleti része ebbe a különleges világba ad betekintési lehetőséget. A fogalmak tisztázása, és az alapok lefektetése mellett megismerhetünk néhány kulisszatitkot is. A gyakorlati részre felkészülve részletesen átbeszéljük ennek a specifikus mozgás-anyagnak a biomechanikai és technikai hátterét.
Az elméleti alapok ismeretében, a nap hátralevő részében a gyakorlaté a főszerep. A résztvevők saját magukon tapasztalhatják meg a precíz végrehajtás és a gyakorlatok erejét.

Tandíj és Kedvezmények
Fizetési feltételek
Ennél a tanfolyamnál részletfizetés nem lehetséges!
Banki átutaláshoz bankszámlaszámunk
IWIREPs kedvezmény
Van sport szakirányú képesítésed? Csatlakozz a kedvezményért, legyél IWIREPs tag! Regisztrálj most: www.iwireps.hu

BEVEZETŐ ÁR IWIREPs TAGOKNAK
34.000 Ft
BEVEZETŐ ÁR
39.000 Ft
TELJES ÁR IWIREPs TAGOKNAK
TELJES ÁR
Ismerd meg a képzést közelebbről!
Neked ajánljuk képzésünket, ha:
- már rendelkezel fitnesz termi edzésben tapasztalattal,
- szeretnél jobban belelátni a súlyemelés - erőemelés világába,
- szeretnéd megtanulni a sportág (a Súlyemelés kiegészítő, az Erőemlés verseny és kiegészítő) gyakorlati alapjait, helyes technikai kivitelezését,
- kíváncsi vagy a súlyemelés - erőemelés elméleti hátterére, a teljesítmény fokozásának lehetőségire
A képzés megkezdésének követelményei:
- betöltött 18. életév
- érettségi bizonyítvány másolatának leadása
- edzéstapasztalat
- a tandíj befizetése
A képzés tartalmából:
- Az erősportok bemutatása
- Az erősportokban használt felszerelések, eszközök és ruházat bemutatása
- A súlyemelés kiegészítő gyakorlatai
- Az erőemelés verseny és kiegészítő gyakorlatai
- Az 1 RM számítás lehetőségei
- Fitnesztermi gyakorlatok erőszint sztenderdjei
Ismerd meg a képzés szakmai vezetőjét!

Bakó Attila
Bakó Attila
MINDENKI SÚLYT EMEL!!!Tanulmányok
- 1999 - Testépités Fitnessz sportedző Testnevelési Főiskola TI.
- 2009 - Testnevelő-Edző, Testépités-Erőemelés Szakedző Testnevelési Egyetem
- 2004 - Crossfit kurzus Budapest Barbell
- 2012 - TRX trainer R MED
- 2012 - Kinesiolgy Taping tanfolyam- Physiotrade
- 2015 - Medical Flossing- Physiovit
- 2016 - Súlyemelő sportedző
- 2018 - Személyi edző IWI
- 2019 - Köpöly Terápia a sportban Balance Medical
- 2019 - FDM Terápia Balance Medical
- 2019 - Flossing a sportban Balance Medical
- 1996-2004 - Budapesti Rendészeti Szakközépiskola Testnevelő, Önvédelmi kiképző
- 1999-2002 - Sun Body Terem és Személyi edző
- 2004-2009 - Készenléti Rendőrség Sporttiszt , Kiképzés vezető
- 2010 - Corner Fitness személyi edző , csoportos óraadó
Bibarcz FS Oktató, Vizsgáztató - 2016 - OKTÁV TK Súlyemelés oktató
- 2017 - IWI Oktató
- 2019 - MKSZ Kézilabda Erőnléti Edzői képzés oktatója
- 2022 - SYNERGYM FITNESS személyi edző, csoportos óraadó
- Aikido 1kyu ( barna öv)
- Master fekvenyomó bajnokság harmadik helyezett
- Masters erőemelés kétszeres magyar bajnok
- Crossfit Masters magyar bajnok
- Súlyemelés Ifjúsági magyar és csapat bajnok
- Masters Európa bajnok második helyezett
- 8x Masters magyar bajnok
Szakmai vezető, oktató
Fitness instruktor, Személyi edző, Erőnléti tréner, Súlyemelő - erőemelő gyakorlatok a fitneszben
Fitness instruktor, Személyi edző, Erőnléti tréner, Súlyemelő - erőemelő gyakorlatok a fitneszben
Ezeket a cikkeket neked ajánljuk!
Útmutató gyermekkori elhízásra: veszélyei, okai és kezelése
Az elhízás, vagy orvosi szaknyelvi kifejezéssel az obezitás (obesitas) a jóléti társadalom egyik - sajnos egyre súlyosabb méreteket öltő - népbetegsége.
...Movement snack- egy falat mozgás rágcsa helyett
Leendő vendégeimnek, és oktatási napokon az állapotfelmérés témakörnél a képzésben résztvevőknek is mindig megemlítem: Ha valaki optimális esetben háromszor látogat el hozzánk az edzőterembe egy hé...
Mit tegyen a személyi edző, ha egészségügyi problémával keresik fel?
A személyi edzőket alapvetően arra képezik ki, hogyan tartson edzést és milyen tanácsokat adjon egészséges egyéneknek, akik preventív, egészségmegőrző céllal keresik fel. Manapság azonban legtöbbsz...