Súlyemelő - erőemelő gyakorlatok a teljesítményfokozásban (Level2)
A legerősebbek sportja
Képzésünk következő szintjét azoknak az edzőknek ajánljuk, akiknek a LEVEL 1. szinten elsajátítható tudás már kevésnek bizonyul, és szeretne jobban elmélyülni a súlyemelő - erőemelő gyakorlatok végrehajtásában, megtanításában.
A gyakorlatok elsajátítását megelőzően nagy hangsúlyt fektetünk a fogalmak tisztázására, valamint az alapokra, de betekintést adunk olyan trükkökbe is, amiket a későbbiekben hatékonyan be tudsz építeni az edzéseidbe. Találkozhatsz az edzések és a versenyek során használatos felszerelésekkel, eszközökkel, speciális ruházatokkal, valamint a sportág mozgásanyagának a teljesítményfokozásban való szerepével, használatával.
A gyakorlati részre felkészülve részletesen átbeszéljük ennek a specifikus mozgásanyagnak a biomechanikai és technikai hátterét, majd megismertetjük veled, hogy hogyan tanítsd meg a súlyemelés - erőemelés gyakorlatait (a beüléses végrehajtások kivételével) vendégeddel, sportolóddal.
A képzés során megismerkedhetsz a súlyemelés - erőemelés verseny kiegésztő gyakorlataival, azok helyes végrehahtásával; az esetleges regressziókkal és progressziókkal; a gyakorlatok helyével, szerepével a teljesítményfokozásban, erőnléti edzésben, személyi edzésben. Bővebb betekintést kapsz a gyakorlatok betanításának metodikájába, a hibajavítási módszerekbe; a gyakorlatok alternatív eszközökkel (kettlebell, dumbbell, sandbag, landmine) történő végrehajtásába és megtanításába.
Végül pedig a tanfolyam közben elsajátított ismeretek gyakorlására is lesz lehetőség, így a résztvevők saját bőrükön is megérezhetik e két nagyszerű sport jótékony hatásait az erő, a gyorsaság és a robbanékonyság fejlesztésében.
A LEVEL 2. szint elsajátítása alkalmassá tesz arra, hogy sikeresen becsatlakozz a hamarosan induló LEVEL 3. képzésünk be is.

Tandíj és Kedvezmények
Fizetési feltételek
Ennél a tanfolyamnál részletfizetés nem lehetséges!
Banki átutaláshoz bankszámlaszámunk
IWIREPs kedvezmény
Van sport szakirányú képesítésed? Csatlakozz a kedvezményért, legyél IWIREPs tag! Regisztrálj most: www.iwireps.hu

BEVEZETŐ ÁR IWIREPs TAGOKNAK
64.000 Ft
BEVEZETŐ ÁR
69.000 Ft
TELJES ÁR IWIREPs TAGOKNAK
TELJES ÁR
Ismerd meg a képzést közelebbről!
Neked ajánljuk képzésünket, ha:
- leendő vagy már végzett erőnléti edző vagy és szeretnéd átismételni a súlyemelés és az erőemelés gyakorlatait a teljesítményfokozásban,
- sportági edző vagy, aki szeretne kicsit belemélyülni a teljesítmény fokozás világába,
- személyi edző vagy, és klienseidet szeretnéd bevezetni egy újabb mozgásforma rejtelmeibe.
A képzés megkezdésének követelményei:
- betöltött 18. életév
- érettségi bizonyítvány másolatának leadása
- a tandíj befizetése
- szakmai előképzettség igazolása (bizonyítvány, oklevél, diploma másolata):
- 31 813 01 Sportoktató (a sportág megjelölésével)
- 54 813 02 Sportedző (a sportág megjelölésével)
- 54 813 01 Fitness-wellness instruktor
- 51 813 01 Aqua tréner
- 51 813 02 Csoportos fitness instruktor
- 51 813 03 Fitness instruktor
- 52 813 01 0100 33 01 Sportoktató (sportág megjelölésével)
- 52 813 01 0010 52 02 Sportedző (sportág megjelölésével)
- 52 813 01 0001 54 01 Rekreációs mozgásprogram-vezető (a szakirány megjelölésével)
- 33 8962 01 Sportoktató (a sportág megjelölésével)
- 52 8962 01 Sportedző (a sportág megjelölésével)
- Felsőfokú testkulturális szakképzettség
A képzés tartalmából:
- Az erősportok és eszközök bemutatása
- Súlyemelő és erőemelő sportág verseny gyakorlatai
- Súlyemelő és erőemelő sportág kiegészítő gyakorlatai
- A teljesítményfokozásban használatos súlyemelő és erőemelő gyakorlatok (súlyemelésből csak a helyből történő végrehajtásig)
- A gyakorlatok végrehajtása alternatív eszközökkel
Ismerd meg a képzés szakmai vezetőjét!

Bakó Attila
Bakó Attila
MINDENKI SÚLYT EMEL!!!Tanulmányok
- 1999 - Testépités Fitnessz sportedző Testnevelési Főiskola TI.
- 2009 - Testnevelő-Edző, Testépités-Erőemelés Szakedző Testnevelési Egyetem
- 2004 - Crossfit kurzus Budapest Barbell
- 2012 - TRX trainer R MED
- 2012 - Kinesiolgy Taping tanfolyam- Physiotrade
- 2015 - Medical Flossing- Physiovit
- 2016 - Súlyemelő sportedző
- 2018 - Személyi edző IWI
- 2019 - Köpöly Terápia a sportban Balance Medical
- 2019 - FDM Terápia Balance Medical
- 2019 - Flossing a sportban Balance Medical
- 1996-2004 - Budapesti Rendészeti Szakközépiskola Testnevelő, Önvédelmi kiképző
- 1999-2002 - Sun Body Terem és Személyi edző
- 2004-2009 - Készenléti Rendőrség Sporttiszt , Kiképzés vezető
- 2010 - Corner Fitness személyi edző , csoportos óraadó
Bibarcz FS Oktató, Vizsgáztató - 2016 - OKTÁV TK Súlyemelés oktató
- 2017 - IWI Oktató
- 2019 - MKSZ Kézilabda Erőnléti Edzői képzés oktatója
- 2022 - SYNERGYM FITNESS személyi edző, csoportos óraadó
- Aikido 1kyu ( barna öv)
- Master fekvenyomó bajnokság harmadik helyezett
- Masters erőemelés kétszeres magyar bajnok
- Crossfit Masters magyar bajnok
- Súlyemelés Ifjúsági magyar és csapat bajnok
- Masters Európa bajnok második helyezett
- 8x Masters magyar bajnok
Szakmai vezető, oktató
Fitness instruktor, Személyi edző, Erőnléti tréner, Súlyemelő - erőemelő gyakorlatok a fitneszben
Fitness instruktor, Személyi edző, Erőnléti tréner, Súlyemelő - erőemelő gyakorlatok a fitneszben
Ezeket a cikkeket neked ajánljuk!
Útmutató gyermekkori elhízásra: veszélyei, okai és kezelése
Az elhízás, vagy orvosi szaknyelvi kifejezéssel az obezitás (obesitas) a jóléti társadalom egyik - sajnos egyre súlyosabb méreteket öltő - népbetegsége.
...Movement snack- egy falat mozgás rágcsa helyett
Leendő vendégeimnek, és oktatási napokon az állapotfelmérés témakörnél a képzésben résztvevőknek is mindig megemlítem: Ha valaki optimális esetben háromszor látogat el hozzánk az edzőterembe egy hé...
Mit tegyen a személyi edző, ha egészségügyi problémával keresik fel?
A személyi edzőket alapvetően arra képezik ki, hogyan tartson edzést és milyen tanácsokat adjon egészséges egyéneknek, akik preventív, egészségmegőrző céllal keresik fel. Manapság azonban legtöbbsz...