TARTSD NAPRAKÉSZEN TUDÁSODAT!

Fitness Trend Magazin

Gyermekek testmozgása a pandémia alatt

Gyermekek testmozgása a pandémia alatt

Az Active Lives felmérése szerint aggasztó visszaesés mutatható ki a gyermekek pandémia ideje alatti testmozgásában.

A Sport England’s éves Active Lives Children and Young People Survey nevű felmérése – mely január közepén jelent meg és a 2019 szeptember-2020 július közötti időszakot vizsgálja- fontos adatokba ad betekintést az 5 és 16 év közötti gyermekek viselkedésével és testmozgásával, valamint fizikai aktivitásával kapcsolatban Anglia-szerte.

Egy kiegészítő, második riport is megjelent, kimondottan a Covid-19 és a nyáriszünet vonatkozásában – 2020 május és július közötti időszakot vizsgálva- amikor is a járványhoz köthető megszorítások egész Angliában lazultak. Azért esett a választás erre a nyári vizsgált időszakra, mert az első lezárások alatt szinte lehetetlenné vált a következetes és pontos adatgyűjtés, hiszen ez épp 2020 márciusától májusra tevődött.

Kevesebb, mint a gyermekek fele (44.9%) teljesíti a javasolt minimum 60 perces testmozgást, mely adat 1.9%-os csökkenést mutat az előző év ugyanezen időszakával összehasonlítva. A csökkenés egyértelműen magyarázható a tavaszi járványügyi megszorításokkal, illetve a tavaly téli viharokkal mivel 2019 ősze egyébként egy bíztató növekedést jelzett a fizikai aktivitás terén.

A második felmérés legjelentősebb adatai világossá tették, hogy a sportfoglalkozásokat súlytotta leginkább a vírus helyzet riportban vizsgált időszaka, (főként az úszás és a csapatsportok szenvedték meg a lezárásokat) s az ezeken való részvétel 16%-kal csökkent. A célcsoport testmozgása láthatóan a fitneszbe, kerékpározásba és gyaloglásba adaptálódott leginkább, mely tevékenységek bíztató részvételi arány növekedést mutattak. Mégis, a pozitív és negatív trendek megértéséhez sokkal pontosabb rátekintésre van szükség.

Valójában úgy tűnik, hogy tavaly nyáron ( az előző év ugyanezen időszakával összehasonlítva) a lányok jobban alkalmazkodtak a járványhelyzethez, mint a fiúk, egészen pontosan 2.4%-os aránnyal növekedett a részvételük, mert például a fitneszt és a gyaloglást is beépítették a napjaikba. Másrészről a fiúk igen jelentős csökkentést regisztrálhattak a testmozgási szokásaikkal kapcsolatban, hiszen a korlátozások az általuk preferált csapatsportokat is jelentősen érintették.

A nemek közötti eltérések tovább emelkednek, amikor a nemzetiségeket is megfigyeljük. A fizikai aktivitáshoz kapcsolódó nemek közti hézag az afrikai és ázsiai származású fiatalok között a legszélesebb, ahol főként a fiúk aktívabbak. Ehhez az adathoz jön még hozzá az általános testmozgás csökkenése, mely elsősorban szintén e csoportok körében a legkritikusabb.

A testmozgás csökkenésével kapcsolatos aggodalmak egyformán jelentősek a közeljövőre tekintve, mivel mindez hosszútávú következményeket vonhat maga után a gyermekek és fiatalok attitűdjét illetően és a testmozgással, sportolással kapcsolatos motivációk tekintetében.

Összegezve, az Angliában élő gyermekek 31%-a, harminc perces napi testmozgást sem tudott kivitelezni, mely 2.4%-os, -aggodalomra okot adó -növekedést jelent az előző év ugyanezen időszakához mérten.

Röviddel a felmérések megjelenése után a Sport England bemutatta azt a Uniting The Movement elnevezésű 10 éves stratégiát, mely egy vidámabb és egészségesebb életet céloz meg elérhetővé tenni az emberek számára. Erről itt olvashatsz bővebben.

Fő célok között szerepel az elhízás elleni harc és az általános fittségi szint emelése, miközben a stratégia maga arra fekteti a hangsúlyt, hogy kiemelt figyelmet és konkrét megoldásokat nyújtson és mindenki számára elérhetővé tegye a sportolási lehetőségeket, ahol az esélyegyenlőség jegyében bárkit képes bevonni e tevékenységekbe, legyen szó fogyatékossággal élőkről, hátrányos társadalmi-gazdasági hátterű csoportokról, afriaki és ázsiai származású emberekről vagy a nőkről és lányokról általában.

Fordította: Csurgó Krisztina személyi edző, iskolai magatartás és well-being vezető, fitnesz kommunikációs mentor

Forrás:

https://www.europeactive.eu/news/active-lives-survey-finds-worrying-drop-children%E2%80%99s-physical-activity-levels-during-pandemic

IWI Nemzetközi Fitnesziskola - Fitnesz szakmai képzések Budapesten, vidéken és online. Személyi edző, Fitness instruktor, Csoportos Fitness instruktor, Sportoktató, erőnléti és rehabilitációs képzések, NASM tanfolyamok, továbbképzések, akkreditált workshopok. Egyszerű jelentkezés!
Az IWI Nemzetközi Fitnesziskola több, mint 2 évtizedes innovatív tevékenységének köszönhetően iskolánk vezető pozíciót tölt be a hazai fitnesz, wellness és sport képzések területén. Cégcsoportunkat az IWI Európa Kft és az IWI Project Kft alkotja, melyek az iwi.hu, iwireps.hu, valamint a webshop.iwi.hu weboldalakat üzemeltetik és tulajdonosai az „International Wellness Institute" márkanévnek is. Az IWI jóval többet jelent számunkra, mint egy sikeres üzleti vállalkozás! Szlogenünk, a „Szenvedélyből karrier" saját életutunk kifejeződése, melyet igyekszünk átadni a képzéseinkben résztvevőknek is!

Solutions

FACEBOOK

iwireps
webshop