TARTSD NAPRAKÉSZEN TUDÁSODAT!

Fitness Trend Magazin

Megváltozott képességekkel is fitten - 1. rész

Megváltozott képességekkel is fitten - 1. rész

Egy korábbi interjúnkat hoztuk el ma Neked az IWIREPs szakmai közösség oldaláról.
Azok az emberek, akik baleset vagy születési rendellenesség következtében tartósan vagy átmenetileg megváltozott fizikai képességekkel és adottságokkal kezdenek el sportolni a társadalom egy jelentős hányadát teszik ki. Az ő edzéseiről automatikusan az ugrik be még szakemberként is, hogy olyan csoportról van szó, akikkel együtt dolgozni kockázatos, kicsit félelmetes is , és nem is tudjuk, hogyan lehetne hozzákezdeni a közös munkához. Azonban, ha kicsit közelebb lépünk e csoport hobbisportolási – de akár profi sportolói -lehetőségeihez, akkor azt találjuk, hogy csupán annyira különlegesek, mint bármely egyéb speciális populáció.

Ágh Csaba, aki erőnléti edzésekkel járul hozzá egy-egy megváltozott képességű sportoló teljesítményfokozásához, nagyon közérthető és természetes módon képes beszélni munkájának e vetületéről. Benne ugyanis nem működik a sokunkban munkálkodó sajnálat, zavartság, sem a szakmai kompetencia hiányokból adódó félelem.
megvaltozott-kepessegekkel-is-fitten-1-resz-1
Mi kellene szerinted ahhoz, hogy az átlagember ne blokkoljon le, olyan fizikai adottságú emberektől, akik teljesen eltérnek az általa megszokottól, amikor összetalálkozik egy-egy pl. kerekesszékes emberrel?

Csaba: Úgy gondolom ugyanaz a nyitottság, mint amit bárki mással szemben tanúsít, akivel valahol találkozik, megismerkedik. Amennyiben maradunk a kerekesszéknél; egyikünk sem jön zavarba egy baráti társaságban vagy szakmai konferencián, ha meglátunk egy idegent az asztalunknál aki éppen ül, nem igaz? A kerekesszék csak annyiban más, hogy könnyebben mozog, mint egy sima szék. A többi fejben dől el.

És ha már a fejnél tartunk, egy gondolat erejéig maradjunk a fogalmaknál. Az a tapasztalatom, hogy pusztán a használt kifejezés is korlátok közé szoríthatja az ember gondolkodását. Az alábbi linken olyan szavak és kifejezések gyűjteményét találod, amelyek a legnagyobb hibák elkerülésében segíthetnek:
https://www.odukozpont.hu/sites/default/files/odu_kisszotar_big.pdf

A „fogyatékossággal élő” megnevezés, mint gyűjtőfogalom a hivatali nyelvhasználatban elfogadott, engem mégis a hideg ráz ki a hallatán. Rendkívül negatív hangzásúnak tartom, sosem voltam hajlandó a számra venni. A „sérüléssel élő” megnevezés egy fokkal talán jobb, bár szintén nem az igazi. Sérüléssel él az, aki síelés közben elszakította a keresztszalagját, a kosárlabda pályán kificamította a bokáját vagy nyáron a dinnye szeletelése közben elvágta a kezét. Lényegét tekintve a sérüléssel élés egy szerzett tulajdonság, pedig van, aki így születik. Őket hova soroljuk? Hogyan nevezzük?

Pásztory Dóri (Sydney és Athén paralimpikon bajnoka 200 méter vegyesúszásban) hívta fel a figyelmemet rá, hogy angol nyelvterületen már az „Eltérő képességű” kifejezést használják (disabled helyett different ability). Miért jobb ez így? Mert nem valaminek a hiányára mutat rá, hanem pusztán azt jelenti, hogy más. Nincs negatív tartalma a szónak. Nagyon tetszik ez a fajta megközelítés, a jövőben (már ebben a beszélgetésben is) ezt fogom használni.
Akadálymentesítés szempontjából Magyarországnak bőven van hová fejlődnie. Szerinted mit tehetne hozzá a fitnesz-és szabadidősport szektor ahhoz, hogy részt vállaljon a személetformálásban és ezáltal az intenzívebb akadálymentesítésben?

Csaba: Véleményem szerint érdemi változás – szakmai megközelítésből – minimum három kritérium teljesülése esetén várható: Vegyünk róluk tudomást szakmai szemmel is. Ők ugyanolyan emberek, akik pokoli keményen tudnak akarni, vágyni, tenni, izzadni és kepeszteni a saját céljaik megvalósításáért. Miért ne segíthetnénk nekik ebben? Lássa meg a szakma bennük a fizetőképes keresletet. Feltételezhetően ezt a cikket inkább szakmai közönség fogja olvasni, így nem hagyhatjuk figyelmen kívül az alábbiakat.

Az eltérő képességű emberek tábora Magyarországon közel 1 millió főt jelent, akiknek egy része ugyan nem, vagy nem azonnal fog edzőtermekbe járni, de mint az egészséges életmód holdudvarában lévők, igen is jelen vannak, jelen lesznek. Vegyük csak a negyedüket, mint potenciális ügyfél. Az akkor is 250.000 fő. Jól jönne most a fitnesz iparnak a COVID harmadik hullámában plusz 250.000 érdeklődő? Szerintem igen.

Az az edző, edzőterem vagy az egészséges életmódhoz kapcsolódó bármelyik piaci szereplő, aki fizetőképes célközönséget lát ebben a társadalmi csoportban, az versenyelőnyre tesz szert. Mindannyian a munkánk iránt elhivatott szakemberek vagyunk, ugyanakkor vállalkozók, üzletemberek is. Egy hónapban legalább egyszer biztosan bevillan vállalkozásunk üzleti oldala; amikor elutaljuk az adókat és az egyéb kötelező fizetnivalókat.

Ahhoz, hogy meg tudjunk szólítani egy új társadalmi csoportot, mint célközönséget, olyan ismeretekre van szükségünk, amelyeket nem feltétlenül birtokoltunk korábban. Mire gondolok? 

Több bejegyzést is láttam edző kollégáktól, iskoláktól az elmúlt hónapokban, hogy használjuk ki a várakozással töltött időszakot. Olvassunk, jelentkezzünk online képzésekre, tanuljunk új szakmai fogásokat stb. Ez egy kiváló gondolat, azonban alig találkoztam olyan megfogalmazásokkal, amely az üzleti ismeretek fontosságára hívták volna fel a figyelmet.

Pénzt tudsz szánni tanulásra? Akkor gondold át alaposan, hogy szerzel-e még egy csoportos óratartó képesítést úgy, hogy az edzőtermek 6 hónapja zárva vannak, vagy tanulsz valamit a saját vállalkozásod pénzügyeinek fejlesztéséről. 

Egyetlen leendő edzőnek se legyenek illúziói. Az edzőtermeknek nem érdekük, hogy TE, mint egyén sikeres legyél. Csak és kizárólag NEKED fontos a saját üzleti sikered. Ugyanolyan prioritással kell kezelned a vállalkozásod üzleti fejlesztését, mint a szűkebb szakmai területed újdonságainak megismerését. Sőt! Hiába tudsz a legújabb külföldi képzésekről, ha nem tudod kitermelni az utazás és a képzés költségeit vagy nem tudtál előtte elmenni a nyelvtanfolyamra, hogy értsd is mit mondanak.    

Az alábbiakat mindenképpen fontold meg a vállalkozásod fejlesztése érdekében:

  1. Tanulj nyelveket, ha eddig ez kimaradt (A legjobb szakmai anyagok angolul jelennek meg. Döntő többségüket sosem fogják lefordítani magyarra).
  2. Olvass el mindent az árképzésről, hogy csomagokat tudj összeállítani.
  3. Tanulj meg árajánlatot írni.
  4. Tanulj meg üzleti tervet készíteni.
  5. Tanuld meg rendesen az Excelt.
  6. Tanulj meg munkafolyamatokban gondolkodni (Mi az a munkafolyamat? Keress rá a Google-ban és jegyzetelj sokat!)
  7. Tanulj meg felismerni és megszólítani célcsoportokat.
  8. Ismerkedj a szövegírással.
  9. Tanulj meg a nyilvánosság előtt beszélni.
  10. Tanulj meg előadni.
  11. Tanulj prezentációs technikákat.
  12. Tanuljon meg követőtábort építeni.
  13. Tanulj meg mindent az értékesítésről.

Ez 13 pont és egyiknek sincs köze az edzéstartáshoz, viszont annál fontosabbak a jövőbeni sikereid szempontjából.

Az eltérő képességű emberek kerüljenek bele a fitnesz ipar leendő szakembereinek oktatási tematikáiba.

Személyi edzői és klubvezetői képesítéssel is rendelkezem, mégsem emlékszem, hogy bármelyik foglalkozáson akár csak említés szintjén is szóba kerültek volna az eltérő képességű emberek. Amit a témában tudok, azt az eddigi élettapasztalatom, a HR-menedzseri diplomám, a multinacionális környezetben eltöltött 12 évem, a külföldi tanulmányútjaim, valamint az esélyegyenlőségi referens képesítésem adják.

Fontold meg még egyszer az alábbi gondolatot. Az a sportlétesítmény, iskola, edző, aki felismeri a lehetőséget ennek a társadalmi csoportnak a kiszolgálásában, versenyelőnyre tesz szert.


Amikor edzőként együtt dolgozunk egy-egy vendéggel, a pszichológiai vetület legalább annyira intenzív, mint a technikai tudás alkalmazása. Akár ép testben élünk, akár sérülten, mentálisan, érzelmileg és pszichésen mindenképp lesz dolgunk önmagunkkal a fitneszcéljaink megvalósításának útján. Ahogy pl. a túlsúlynak is megvan a maga speciális pszichológiája, a megváltozott fizikai adottságokkal rendelkezők csoportjának is lehetséges definiálni egy hasonlóan sajátságos területet?

Csaba: Természetesen lehet, főleg ha a megváltozott fizikai állapot átmeneti, betegség vagy sérülés okozta. Ugyanakkor egy edzőnek nem feladata, hogy a fizikai képességekkel kapcsolatos lelki terheket levegye valaki válláról. Egy edző segítsen megtalálni a vendég számára azt a célt, amely valóban motiválja és hajlandó érte erőn felül teljesíteni. A nyitottsága, közvetlensége és az eltúlzott gondoskodás/törődés elhagyása (!) pont elegendő pszichológiai tényező az eredményes munkához. Ne felejtsük el, egy másfajta végtagú vagy kerekesszékes ember az edzőtermen kívül is él, létezik, dolgozik és nem utolsó sorban eljutott oda valahogy. Amikor szüksége van valamire, majd szól. Ezzel a megközelítéssel neki is sokkal könnyebb lesz megtenni a kezdeti lépéseket. A többi feladatot pedig bízzuk azokra a szakemberekre, akik ezen a területen dolgoznak hosszú évek óta eredményesen.

Mennyire nehéz megfelelő edzőtermet találnod, amikor ki kell válaszd az edzések helyszínét?

*A kérdésre adott választ és a téma befejezését következő cikkünkben olvashatjátok.* 

 

Interjút készítette: Csurgó Krisztina – személyi edző, iskolai magatartás és well-being vezető, fitnesz kommunikációs mentor

 

Látsz potenciált a speciális populáció szakszerű edzésében? Gyere el a Medical Fitnesz konferenciánkra, hogy többet megtudhass Medical Fitnesz Szakértő képzésünkről!

Kérdésed merült fel az interjú kapcsán? Keresd bátran Ágh Csabát!

Ágh Csaba elérhetőségei:  Mobil: 20/3689097    Mail: csabaagh(kukac)yahoo.com

https://www.facebook.com/CoachAgh

https://www.instagram.com/aghcsaba/
IWI Nemzetközi Fitnesziskola - Fitnesz szakmai képzések Budapesten, vidéken és online. Személyi edző, Fitness instruktor, Csoportos Fitness instruktor, Sportoktató, erőnléti és rehabilitációs képzések, NASM tanfolyamok, továbbképzések, akkreditált workshopok. Egyszerű jelentkezés!
Az IWI Nemzetközi Fitnesziskola több, mint 2 évtizedes innovatív tevékenységének köszönhetően iskolánk vezető pozíciót tölt be a hazai fitnesz, wellness és sport képzések területén. Cégcsoportunkat az IWI Európa Kft és az IWI Project Kft alkotja, melyek az iwi.hu, iwireps.hu, valamint a webshop.iwi.hu weboldalakat üzemeltetik és tulajdonosai az „International Wellness Institute" márkanévnek is. Az IWI jóval többet jelent számunkra, mint egy sikeres üzleti vállalkozás! Szlogenünk, a „Szenvedélyből karrier" saját életutunk kifejeződése, melyet igyekszünk átadni a képzéseinkben résztvevőknek is!

Solutions

FACEBOOK

iwireps
webshop