A női atlétatriász és a határok feszegetése

Az egyre jobb és jobb sportteljesítmény hajszolása közben könnyű átesni a ló túloldalára, ahol a kellemes fáradtság helyét átveheti a kimerültség, majd a súlyos egészségügyi problémák. Legyen valaki profi sportoló vagy megszállott amatőr, testünk könnyen megsínyli az egyre magasabb szintű eredmények hajszolását. Ebben a folyamatban a női sportolók egy különösen veszélyes jelenséggel szembesülhetnek: a női atlétatriásszal. 

Ez egy komplex szindróma, amely három, egymást erősítő probléma köré épül: az alacsony energia-elérhetőség, a menstruációs zavarok és a csontsűrűség csökkenése. A jelenség nem csupán az élsportolók szűk körét érinti; a veszély azokra az amatőr, hobbi szinten sportoló nőkre is leselkedik, akik edzéseikkel és elhivatottságukkal a profik világához közelítenek.

Idén 800.000-en jelentkeztek a Londoni Maratonra, de a jövő évben megrendezendő alkalomra már most 1.100.000-en regisztráltak. Az 1970-es évek óta megsokszorozódott a maratonok és a maratoni futók száma, a sport népszerűsége robbanásszerűen nő. Az 1984-es Los Angelesi-i Olimpia óta, amikor először nevezhettek nők is, pedig megsokszorozódott a női futók száma. Ma már a maraton futók közel fele nő. 

De nem csak a futók szembesülnek embert próbáló futamokkal: idén nagy port kavart Pauline Ferrand-Prevot Tour de France győzelme, aki látványosan alacsony testtömeggel teljesítette a több mint 3.000 kilométeres távot, kritikusai szerint ezzel rossz példát állítva az utánpótlás elé. 

Állóképességre támaszkodó profi sportolóknál a testtömegük meghatározó lehet az eredményességükben: ekkora távokon sokat számíthat csak néhány kilogram is. További néhány deka lefaragása pedig a pódiumot jelentheti számukra. Az extrém diéták és edzések viszont jelentős veszélyeket hordoznak magukban.

A női atlétatriász egyik pillére az alacsony energia-elérhetőség (Low Energy Availability - LEA), ami a triász motorjaként működik. Ez egy olyan állapot, amelyben a szervezet nem jut elegendő energiához ahhoz, hogy az edzésre fordított kalóriák mellett az alapvető életfunkcióit - mint a keringés, a testhőmérséklet szabályozása vagy a hormonális rendszer működése - is fenntartsa. Gyakori tévhit, hogy ez kizárólag a tudatos koplalás vagy a diagnosztizált étkezési zavarok következménye. Valójában sokszor abból fakad, hogy a sportoló nincs tisztában a megnövekedett terhelés okozta energiaszükségletével, és a legjobb szándék ellenére sem eszik eleget. Különösen igaz ez azokra az amatőr sportolókra, akik a profik edzéseit követik a megfelelő edző vagy pontosan beállított edzésterv megléte nélkül.

A fizika egyszerű logikája kegyetlen motivációt teremthet. A futás során elégetett kalória mennyisége jó közelítéssel arányos a testtömeggel. Egy maratoni táv teljesítése egy 80 kg-os futónak hozzávetőlegesen 3.300-3.400 kilokalóriájába kerül. Ezzel szemben egy 40 kg-os sportoló ugyanezt a távot nagyjából feleannyi, körülbelül 1.700 kilokalória felhasználásával teljesíti. A könnyebb test mozgatása kevesebb munkát igényel, ami jobb futó-hatékonyságot és gyorsabb időeredményt ígér. Ez a számítás logikus is lehetne, mégis veszélyes következtetéshez vezethet: a drasztikus súlycsökkentés a teljesítményfokozás legkézenfekvőbb eszközének tűnhet ezeknél a sportoknál.

Amikor viszont a szervezet tartósan nem jut elég energiához, "túlélő üzemmódba" kapcsol. A létfontosságú szervek működését előnyben részesíti, és leállítja azokat a folyamatokat, amelyek a közvetlen túléléshez nélkülözhetőek. Ennek a reprodukciós rendszer az elsők között esik áldozatául. A test érzékeli, hogy az extrém alacsony energiaellátottság mellett képtelen lenne egy esetleges terhességet kihordani, ezért adaptív válaszként leállítja a peteérést és a menstruációs ciklust. A menstruáció rendszertelenné válhat, vagy teljesen leállhat. Ez a tünet nem a kemény edzés "mellékhatása" vagy a siker jele, hanem a test vészjelzése, ami azt üzeni: baj van az energiaellátással.

Mary Cain, egykori amerikai futótehetség esete tragikus példája ennek. Egy 2019-es, nagy vihart kavart videóban számolt be arról, hogyan kényszerítették edzői egy elit programban a folyamatos súlycsökkentésre a jobb eredmények érdekében. „Próbáltam a legjobb sportoló lenni, aki csak lehetek. Ehelyett lelkileg és fizikailag is tönkretettek... Öt fáradásos törést szenvedtem el. Három évig nem volt menstruációm.” - nyilatkozta. A profi sportolók, mint Cain vagy Ferrand-Prevot készek lehetnek tudatosan ilyen áldozatokat hozni az eredményesség érdekében, de egy megszállott amatőr is kerülhet hasonló helyzetbe, főleg, ha nincs edzője és megfelelő tudása ahhoz, hogy felismerje a problémát.

A menstruációs ciklus leállása egyenes úton vezet a triász harmadik eleméhez, a csontok egészségének romlásához. A női ciklust szabályozó ösztrogén hormon kulcsfontosságú a csontanyagcserében; segít beépíteni a kalciumot és fenntartani a csontok sűrűségét. Ennek a hormonnak a hiányában a csontok leépülési folyamatai felgyorsulnak. A fiatalkor a csontsűrűség felépítésének legfontosabb időszaka, az ekkor szerzett hátrányt később már nem lehet teljes mértékben behozni. A következmény először csontszegénység (osteopenia), majd korai csontritkulás (osteoporosis), ami drámaian megnöveli a fáradásos és a később, idősebb korban bekövetkező törések kockázatát. Erről az Erős csontok, erős test: így előzheted meg a csontritkulást nőként című cikkünkben írtunk részletesen.

Legyinteni akkor sem érdemes, ha férfiként szeretnénk rendkívüli állóképességet megkövetelő sportokban a határainkat feszegetni. Bár kevésbé súlyos általában, mint a nők esetén, ugyanaz a három probléma - az alacsony energia-elérhetőség, a hormonális folyamatok felborulása és a csontsűrűség csökkenése - a férfiakra is leselkedik, így beszélhetünk férfi atlétatriászról is. A férfiak hormonháztartásának felborulása csökkenő libidót, csökkent spermiumszámot és hangulat ingadozásokat okozhat. Az ő esetükben is fontos időben felismerni a tüneteket és tudatosan kezelni az esetlegesen felmerülő problémát.

Egyre több amatőr sportoló edz heti 15-20 órát, ami már professzionális terhelésnek felel meg. Kutatások kimutatták, hogy a női atlétatriász kockázati tényezői és tünetei ugyanolyan arányban jelennek meg a komoly edzésmunkát végző amatőrök körében, mint a profiknál. A testet nem érdekli a versenyengedély vagy a szponzori szerződés; csak a bevitt és a felhasznált energia közötti egyensúlyhiányra reagál.

A triász felismerése és kezelése komplex, több szakember (sportorvos, dietetikus, pszichológus) bevonását igénylő folyamat. A legfontosabb azonban a megelőzés: az edzők, a sportolók és a környezetük oktatása. Meg kell érteni, hogy a menstruációs ciklus az egészség egyik legfontosabb barométere. A maratonfutó világrekorder, Paula Radcliffe így fogalmazott: „Soha nem szabad azt gondolnod, hogy normális, ha sportolóként kimarad a menstruációd. Ez a tested jelzése, hogy valami nincs rendben, és hogy nem kap elég üzemanyagot.” - az, hogy a profi sportolók milyen áldozatokat hoznak meg, már inkább sportfilozófiai kérdés, de az amatőrök esetén kiemelten fontos lehet az általános egészség megtartása.

A sportteljesítmény hajszolása önmagában nem ördögtől való, de csak addig egészséges, amíg testünk és lelkünk egyensúlyát nem veszélyezteti. A női atlétatriász jelensége figyelmeztető üzenet mindenkinek: a kitartás és a teljesítmény mellett a tudatosság és a prevenció legalább ennyire fontos. Éppen ezért kiemelt szerepe van azoknak a szakembereknek, akik képesek felismerni a túlterhelés jeleit, és időben beavatkozni. Az IWI Erőnléti edző képzésén a résztvevők olyan preventív szemléletben sajátíthatják el a Terhelésélettan gyakorlatát, amely nemcsak a teljesítmény fokozását, hanem az egészség hosszú távú megőrzését is szolgálja.

A cikket írta: Az IWI szakértői csapata
Képek forrása: Freepik