A leggyakrabban előforduló sérülések síelők körében

A rekreációs jellegű síelés az egyik leggyakoribb téli sporttevékenység, melyet világszerte nagyságrendileg 200 millióan űznek. Az alpesi (lesikló) síelés ugyanakkor, mint minden más sport, magában hordozza a sérülés veszélyét. Ugyan a balesetek előfordulásának gyakorisága a 70-es évek óta folyamatos csökkenő tendenciát mutat (3,57 eset 1000 naponta), még a mai napig komoly veszélyforrást jelentenek.

Ezért rendkívül fontos, hogy megfelelő figyelmet fordítsunk a sérülések megelőzésére. Nemcsak a sportoló egészsége szempontjából lényeges ez, hanem a szezon megszakítását is elkerülhetjük, ha időben és tudatosan felkészülünk. Nézzük, melyek a leggyakrabban előforduló sérülések síelők körében!

A legjellemzőbb életkori előfordulás 40 és 50 év közé tehető. A kor előrehaladtával a neuromuszkuláris kapacitás, az izomtömeg, valamint a regenerációs képesség fokozatosan csökken, a kötőszövetek biomechanikai funkciói pedig romlanak. Mindemellett a sérülés gyakori oka a bevallottan veszélykereső viselkedés, a kockázatosabb manőverek kipróbálása, mely inkább a gyakorlottabb sportolókra jellemző. Ugyanakkor a balesetek sokkal gyakrabban fordulnak elő a kezdők körében.

A férfiaknál nagyobb számban jelentkeznek sérülések, mint a nők között. Kivételt képeznek a térdet érintő traumák, melyek a nőknél gyakoribb előfordulást mutatnak.

A legtöbb sérülés az alsó végtagokat érinti (43-77%), ezt követik a felső végtagi (14%), valamint a nyak- és fejsérülések (13%). A lokalizáltabb testrészek közül a térd a legsérülékenyebb a maga 27-41%-val. Szintén magas előfordulást mutatnak a vállat, csuklót, kezet, illetve a bokát és a lábat érintő balesetek.

A fejsérülések nagy veszélyt hordoznak magukban, hiszen akár súlyos kimenetellel is végződhetnek. Számuk ugyanakkor meglehetősen lecsökkent a bukósisak használatának elterjedésével. A leggyakoribb megjelenési forma az agyrázkódás.

Ugyan a felső végtagot ért sérülések gyakoribbak a snowboardosok körében, ám nem elhanyagolható számban fordulnak elő síelés közben is. Megemlítendők itt a rotátor köpeny húzódások, szakadások, az elülső vállízületi diszlokációk, az acromioclavicularis ízület rándulása, valamint a proximalis humerus és clavicula törések. Ezek lehetnek direkt, vagy az abdukált, kirotált karra történő esés közbeni indirekt traumák. 

Az alkart érő sérülések ritkábbak, ám, a csukló és a kéz érintettsége kiemelkedő. Messze a leggyakoribb felső végtagi sérülés az ulnar collateral ligament (UCL) szakadás az I. metacarpophalangealis ízületben. Ez az úgynevezett skier’s thumb. A szalag a talajfogás közben eltávolított hüvelykujjra esés közben szakadhat el legkönnyebben. Mivel általában nem okoz komoly panaszt, és a sérült nem részesül orvosi ellátásban, a pontos számról csak becsléseink vannak.

Az alsó végtagi traumák közül a szalagszakadások a leggyakoribbak a maguk 10-33%-val. Ez elsősorban az MCL-t (medial collateral ligament) illetve az ACL-t (anterior cruciate ligament) érinti. Előfordulhatnak még kisebb számban tibia törések, gastrocnemius szakadások, valamint bokaízületi rándulások és törések is.

ACL (anterior cruciate ligament ~ elülső keresztszalag) sérülések

Az ACL sérülések teszik ki az alsó végtagi balesetek legjelentősebb részét. Ezek lehetnek részleges (grade II) vagy teljes szakadások (grade III). Szakadhat a szalag izoláltan, vagy az MCL-el, esetleg az MM-el (medial meniscus) együtt. A felsorolt három képlet egyidejű sérülését unhappy triadnek nevezzük.

Az ACL szakadások nagyobb számban jelennek meg nők körében. A csökkent core, valamint térd flexor izomerő szintén veszélyfaktornak számít. A tibia anterior csúszását a gyengült hamstring izomzat nem tudja ellensúlyozni, így túl nagy teher hárul az elülső keresztszalagra. A sérülés mechanizmusára a valgus irányú kirotációs erőhatás a jellemző, mely a térdet non-kontakt módon éri. Előfordulhat még, hogy a térdízület terhelt flexiója közbeni berotációja vagy hiperextenziója okozza a traumát.

Tibia (sípcsont) törések

A tibia törések száma egykor az összes síbaleset 20%-át is elérte. Manapság ugyan már csökkenő tendenciát mutatnak, viszont még mindig az egyik leggyakoribb alsó végtagot érintő traumát jelentik a téli sportok kedvelői közt.  A tibia törhet a distalis vagy a proximalis végeken, illetve a középső harmadban is. Ez utóbbi prevalenciája a legmagasabb. A veszélyeztetett csoportba elsődlegesen a gyerekek tartoznak, akiknél 9-szer gyakrabban fordul elő ez a sérüléstípus, mint a felnőttek körében. A sérülés mechanizmusára az úgynevezett „phantom foot mechanism” a legjellemzőbb, amikor az egyensúly elvesztését követően hátra, és nem előre esünk, és a testsúly jelentős része az elől lévő alsó végtagra helyeződik. Gyakoribb eset volt még régen, hogy a síkötés nem oldott le az esés közben, így a tibiát torziós és nyíró erők érték. Ám a technika fejlődésével manapság ez már ritkábban fordul elő.

Mindezek alapján látható, hogy a síelés nem egy kockázatmentes sport. Mit tehetünk hát annak érdekében, hogy megelőzzük a sérüléseket?

• A felszerelés minőségének évről-évre történő fejlődésével csökkent a balesetek száma is. A mai modern bakancsok már kemény műanyagból készülnek, mely preventív jelleget mutat a bokaízület, illetve a láb sérülései ellen.
• Fontos szerepe van az első lesiklást megelőző edukációnak, mely amellett, hogy megtanítja a helyes technikát, kitér az egyes sérülés megelőzést elősegítő módszerekre, mint például a kötés ellenőrzése. 
• Fontos még a mozgásban résztvevő, illetve a stabilizáló izomzat előzetes erősítése, a sportágspecifikus edzés, valamint a megfelelő bemelegítés. Utóbbit a legfontosabb preventív faktornak tartják. Lényeges a sportoló általános fizikai állapota, valamint technikai felkészültsége is.

Létezik ugyan számos veszélyforrás, melyet nem tudunk befolyásolni (pl. az időjárás, a pálya állapota), tegyünk meg mindent annak érdekében, hogy a síelésünk ne járjon kellemetlen következményekkel, és maradjon az, ami: az egyik legélvezetesebb és számos kondicionális képességet fejlesztő téli sport.

A sérülések elkerülése érdekében szükséges elvégeznünk egy teljeskörű állapotfelmérést. Bizonyos egyéni képességek, készségek preventív jelleget mutatnak. Ilyenek az agilitás, az egyensúly, a propriocepció, a posturalis kontroll, valamint a core és az alsó végtagi izomerő. A teljesség igénye nélkül részletezünk három, a felsorolt képességeket vizsgáló tesztprotokollt.

A Hexagon Test az agilitás mérésére alkalmas tesztprotokoll. A kivitelezéséhez szükség van egy tape-pel a talajra ragasztott 24 inch (60,95 cm) oldalhosszú, 120°-os hatszögre. A közepén egy 12 inch (30,48 cm) hosszú tape csík jelzi a kiinduló pontot. A teszt kivitelezése során a résztvevőknek páros lábbal kell a vonalakon kívül ugrania, majd vissza a kezdő pozícióra az óramutató járásának megfelelően, olyan gyorsan, amennyire megy. Mindezt anélkül, hogy elfordulnának oldalra. A tesztet 1-2 perces pihenőidőkkel 3-szor megismételjük. A legalacsonyabb idő jelzi az agilitás szintjét.

Az Y Balance Test egy dinamikus egyensúlyt, propriocepciót és posturalis kontrollt vizsgáló protokoll. Kivitelezéséhez az alanynak egy „Y” formájú szabvány platform közepén egy lábon kell állnia, melyen három irányban (anterior, posteromedial és posterolateral) szükségen a levegőben lévő lábával kinyúlnia, és pontoznia a vonalak mentén. Mindezt úgy, hogy a testsúlyát végig a támaszkodó alsó végtagon tartja, a tesztet 3-szor megismételve. Az eredmények összegzése a következő képlet alapján zajlik: a mindhárom irányban mért legnagyobb értékek összege / 3 x az alsó végtag hossza (a spina iliaca anterior superior és a malleolus medialis távolsága cm-ben) x 100.

A 60-s Squat Test az alsótest erőállóképességének vizsgálatára alkalmazható felmérés. Az alanynak csípőszéles terpeszben végrehajtott guggolásokat kell kiviteleznie vízszintes combcsont helyzetig. A mérés 60 mp-ig tart, az ez idő alatt végrehajtott szabályos ismétléseket összegezzük.

Az előzőekben felsorolt sérülés megelőzési lehetőségeken túl (megfelelő felszerelés, bukósisak viselése, megfelelő képzettségi szint és tapasztalat, előzetes edukáció, kockázat elkerülő viselkedés) a fittségi szintnek is nagy szerepet tulajdonítanak. Ez különféle gyakorlattípusokkal fejleszthetjük.

Először is meg kell vizsgálnunk, hogy az alpesi sízés közben milyen erőhatások érik a testet. Ahhoz, hogy a sportolót ne érjék ezek a helyzetek felkészületlenül, olyan sportspecifikus gyakorlatokat kell beépíteni az edzésébe, ahol ezeket megtapasztalhatja ellenőrzött körülmények között. Ilyenek például az oldalirányú mozgások, vagy a tibia berotatiója.

A motoros kontroll fejlesztése szintén a prevenciós program alapját képezi, mely szelektív neuromuscularis izomaktivációval (pl. m. quadriceps femoris), valamint összetettebb motoros minták alkalmazásával érhető el.

A lumbalis gerinc körüli mélyizmok tréningjét tartják az egyik legfontosabb faktornak a sportsérülések megelőzésében. Ezen is belül a transversus abdominis, a paraspinalis mélyhátizmok, valamint a medencefenék izmainak aktivációja a kulcs a prevencióban.

Az általános ízületi mozgékonyság fejlesztése minden preventív edzésprogram részét kell, hogy képezze. Az izomzat tónusának normalizálása hozzásegít az ízületek megfelelő pozícionálásához, korrekciójához.

Ismerd meg a stretching technikákat, vár a Preventív gerinctréner és stretching képzés Stretching modolja!

A cardiopulmonalis állóképesség fejlesztése, ha ugyan csak közvetetten, de szintén hozzájárul a síbalesetek számának lecsökkentéséhez. A sportolás közben végbemenő olyan biokémiai folyamatok, mint a glikogén raktárak lemerülése, a vér laktát koncentrációjának emelkedése eltolja az anyagcserét egy nem gazdaságos irányba, mely kifáradáshoz vezet. Ez rontja az ideg-izom kapcsolatot, melynek következtében a sportoló nagyobb valószínűséggel szenved sérülést.

Láthatjuk tehát, hogy számos lehetőségünk van arra, hogy egy megfelelően felépített edzésprogram segítségével elkerüljük a sérülések előfordulását, és a téli síszezont ne kövesse egy hosszú rehabilitációs időszak.

Ha szeretnéd még jobban minimalizálni a sérülések kockázatát és hosszú távon is élvezni a síelés nyújtotta örömöket, érdemes megfontolnod a Korrektív tréner képzés elvégzését. A képzés során elsajátíthatod azokat a mozgás- és erősítési technikákat, amelyekkel célzottan javíthatod az ízületek stabilitását, az izomkoordinációt és az egyensúlyérzéket.

A cikket írta: Balázs Domonkos (fizioterapeuta, személyi edző, MES tréner, IWI oktató)

Felhasznált irodalom:

• Bashir, S., ul Haq Bhat, Z., Dachen, J., Vinod Kumar, G. (2019): Alpine skiing injuries: Causes and prevention. International Journal of Yogic, Human Movement and Sports Sciences, 4(1): 919-923
• Davey, A., BS, Endres, N. K., MD, Johnson, R. J., MD, Shealy, J. E., PhD (2019): Alpine Skiing Injuries. Sports Health, 11(1): 18-26
• Fu, Xue-Lei, Du, Lin, Song, Yi-Ping, Chen, Hong-Lin, Shen, Wang-Qin (2022): Incidence of injuries in professional snow sports: A systematic review and meta-analysis. Journal of Sport and Health Science, 2022(11): 6-13
• Posch, M., Schranz, A., Lener, M., Tecklenburg, K., Burtscher, M., Ruedl, G. (2021): In recreational alpine skiing, the ACL is predominantly injured in all knee injuries needing hospitalisation. Knee Surgery, Sports Traumatology, Arthroscopy, (2021) 29: 1790-1796
• Ruedl, G, Posch, M, Niedermeier, M., Greier, K., Faulhaber, M., Schranz, A., Burtscher, M. (2019): Are Risk-Taking and Ski Helmet Use Associated with an ACL Injury in Recreational Alpine Skiing? International Journal of Environmental Research and Public Health, 2019(16), 3107: 1-9
• Wang, Z., Cai Y., Wu, J., Xie, S., Jiao,W. (2022): Relationship between Lower Extremity Fitness Levels and Injury Risk among Recreational Alpine Skiers: A Prospective Cohort Study. International Journal of Environmental Research and Public Health, 2022, 19, 10430. https://doi.org/10.3390/ijerph191610430
• Kresal, F., BraČun, Š., Tönig, L., Amon, M. (2021): Physical Therapy Recommendation for Injury Prevention in Alpine Skiing. Annales Kinesiologiae, 2021, 12, 1. https://doi.org/10.35469/ak.2021.320

Képek forrása: Freepik